52145. lajstromszámú szabadalom • Újítás távbeszélőkön

— 3 — számos eltéréssel készíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. A (2') és (2") kontaktuslemezek esetleg több egymástól szigetelt részletből állhat­nak úgy, hogy azalatt, míg az (1, k) csúszó­kontaktusok ezen lemezeken végigcsúsznak, többszörös árammegszakítás történik, minek megfelelően nem egyetlen hosszú csöngő­jelzés, hanem több rövidebb csöngőjelzés adatik, mi tudvalevőleg a figyelmet jobban megragadja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítás távbeszélő készülékeken, melyek­nél a hallgatókagyló fölvételére mozgó­horog szolgál, mely legalsó helyzete mel­lett kívülről jövő riasztójelzések elfoga­dására, legfölsőbb helyzete mellett pedig beszélgetésekre kapcsolja át a készüléket, jellemezve azáltal, hogy ezen mozgó­horog két csúszókontaktussal bír, melyek három egymástól szigetelt kontaktuspár között csúszhatnak végig, mely kontaktus­párok közül a középső a házi áramfor­rással van kapcsolatban azon célból, hogy azon időközben, míg a horog a kagyló leemelése által legalsó helyzetéből leg­fölsőbb helyzetébe jut, ezen középső kontaktusokból a csúszókontaktuson át a vonalvezetékbe áram jusson és így a fölhívójelzés önműködően megadassék. 2. Az 1. alatt igényelt készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a ké­szülék egy alaplapból, egy födőből és egy keretből áll, mely utóbbi a mozgó­horgot és a vele együtt működő kontak­tuslemezeket foglalja magában és hogy ezen részei a készüléknek érintkezési helyeiken elrendezett érintkező kontak­tusokkal kapcsolódnak egymáshoz azon célból, hogy a készülék szétszedésénél a vezetői összeköttetések önműködően kapcsolódjanak széjjel. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt készülék kivi­teli alakja, jellemezve a (A) keret alsó szélén lévő (11) fémlemez és a (8) alá­tétlap megfelelő helyén elrendezett (13) fémrúgó által azon célból, hogy a kere­nek az alaplapra való illesztésénél ezek érintkezésbe jussanak és ezáttal a velük kapcsolatos villamos berendezések közt kapcsolat létesíttessék. (1 rajzlap melléklettel.) Palias részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom