52136. lajstromszámú szabadalom • Erőátviteli szerkezet

» pedig szóleik felé vékonyítjuk. Mint föntemlítettük a hengerelési hiba folytán a legnagyobb húzási igénybevétel a falak rövidebb szélén lép föl. Mivel a maximális hajlítási igénybevétel a szalag fölületén lép föl, úgy a szalagnak éles (a) szélein (5. és 6. ábra) föllépő két maximális igénybevétel összegeződnék úgy, hogy ezen éles éltől könyen indulhat ki repedés. Ha ellenben a széleket legömbölítjük vagy vékonyítjuk, amint ezt pl. az 5. és 6. ábra mutatja, úgy egyrészről a (b) élén egyáltalában ném lép föl jelentékenyebb hajlítási feszültség, másrészről pedig a (e) fölületén, ahol a maximális hajlítási feszültség uralkodik, nem nyilvánul a hengerelési hiba folytán föllépő addicionális húzófeszültség. A szalag-keresztmetszetnek ezen legömbölyítését vagy keskenyítését a legjobban húzás által érhetjük el. A részekre való osztást és a szélek legömbölyítését addig fokozhatjuk, míg a szalag egyes csíkjai körkeresztmetszetűvé válnak úgy, hogy széles, lapos szalag helyett nagyszámú, egymás mellett fekvő gömbölyű drótot, pl. zongorahúrokat alkalmazhatunk. Bizonyos esetekben, különösen nagyobb erőknek vastag szalagok alkalmazása mellett való átvitelénél, a szalagokat vastagsági irányban is célszerű részekre bontani, tehát a szalagot nagyobb számú egymás fölött fekvő vékony lamellából összeállítani. A legtöbb szóbanforgó erőátviteli hajtóműnél, mint már említettük zárt, végnélküli szalagot kell alkalmazni. Lehetséges a szalagokat már mindjárt végnélküli szalag alakjában, a szükséges hosszban előállítani, amint ez később le van írva. Gyakran azonban csak igen nehezen lehet egy végnélküli szalagot a tárcsákra helyezni, avagy pedig más okokból nem lehetséges már előre végnélküli szalag alakjában előállított szalagot alkalmazni. Ezen esetekben a szalagvégek kapcsolását forrasztás ill. hegesztés, avagy külön kapcsolószerkezet segélyével eszközölhetjük. A kapcsolási hely rendesen kisebb szakítási szilárdsággal bír, mint a szalag többi része. Ha, amint ez gyakorlati okokból rendesen előfordul, a szalag szélességét egyenletesre akarjuk szabni, tehát az összeköttetési helyet nem akarjuk másként méretezni, mint a többi részeket úgy, amint ez fémből készült hajtószíjak régebbi alkalmazásánál szintén nem vették tekintetbe, a mérvadó (d:D) viszonyt (1. ábra) éppen ezen leggyöngébb hely alapján kell meghatározni, vagyis ezen viszony kiszámításánál Z helyébe a kapcsolási hely alacsony szakítási' szilárdságát kell helyettesíteni. így pl. keményített acélszalag kemény forrasztása esetében a keményített acélra vonatkozó Z = 150 érték helyett körülbelül Z — 45 értéket kell vennünk, mely a forrasztási helynek és a szomszédos helyeknek szakítási szilárdságát fejezi ki. Mindennek dacára előnyös és sokféleképen lehetséges is a kapcsolási hely szilárdságát fokozni. A kapcsolási hely szilárdságának fokozása szoros kapcsolatban áll azon móddal, ahogy a szalagvégeket egyáltalában összekötjük. A szilárdságra nézve a legelőnyösebb, de nem minden esetben alkalmazható kapcsolóeszköz abban áll, hogy a szalagot mindjárt zárt végnélküli alakban hengereljük, amint ez alant részletesebben van leírva. Különben a kapcsolást rendesen forrasztás, hegesztés vagy kapcsolózárak alkalmazásával létesítjük. A forrasztással vagy hegesztéssel való kapcsoláshoz használhatjuk ugyan az összes ösmert módszereket, azonban bizonyos anyagoknál, mint pl. keményített acél alkalmazásánál és nagyobb erők átvitelénél a forrasztás módjára különös súlyt kell helyezni. Hogy a forrasztás vagy hegesztés módját a szalag keresztmetszetének kiszámításánál tekintetbe kell venni, azt már föntebb említettük. Lehetséges ugyan keménjutett vagy edzett acélszalagokat lágy forrasztás segélyével összekötni, azonban a lágyforrasz nagyobb erőknek nem áll ellent. A keményforrasz ugyan elég tartós volna, azonban a kemény forrasztáshoz oly hőmérsékletek kellenek, hogy a forrasztási helyhez közel eső sza-