52136. lajstromszámú szabadalom • Erőátviteli szerkezet

Megjelent 1911. évi május hó 22-én. MAGY. gA^ KIR SZABADALMI jBn HIVATAL , SZABADALMI LEÍRÁS 52186. szám. V/f. OSZTÁLY. Erőátviteli szerkezet. ELOESSER-KRAFTBAND G. M. B. H. CÉG CHARLOTTENBURGBAN. A bejelentés napja 1907 január hó 26-ika. Jelen találmány tárgya oly erőátviteli | szerkezet, melynél egy vagy több forgótárcsa körül fektetett hajlékony húzóelem (szalag) egy tárcsa súrlódása által menesztetik, amidőn is ezen tárcsának erejét egy második vagy további közegre viszi át. Ezen hajtószerkezetek transzmissziók gyanánt használtatnak mindennemű gépeknél, fölvonóknál, szállítószerkezeteknél és egyéb berendezéseknél. A találmány lényege fő- < képen egy új húzóelem alkalmazásában és ennek sajátos alakításában áll. A szóban forgó transzmisszióknál rendesen csupán bőrből vagy szövetből készült hajtószíjakat vagy köteleket .alkalmaztak; ezek helyett a találmány szerint hajlékony, sima fémszalagot és pedig vas-, acél-, sárgaréz-, tantál-, nikelötvözetszalagokat használunk, melyeknek keresztmetszete tetszőleges lehet és mely bizonyos feszültséggel van a hajtótárcsa körül fektetve. Igaz ugyan, hogy már egyes esetekben megkisérlették fémből álló hajtószíjakat alkalmazni. Azonban ezen hajtóművek a gyakorlatban nem leltek alkalmazást, mivel a fémszalagok bármely jelentékenyebb megterhelésnél, már a legrövidebb használat után szakadtak. A jelen találmány szerint a fémszalagok szakadását azáltal akadályozzuk meg, és azáltal tesszük a fémszalagok tartósságát majdnem végnélkülivé, bogy a szalagok keresztmetszetétől függetlenül, a szalag vastagságát, vagyis azon keresztmetszeti méretét, mely a tárcsa burkolása alkalmával a tárcsa fölületére merőlegesen áll, az eddigi kísérletekkel ellentétben oly csekélyre választjuk, hogy ezen vastagságnak viszonya a szalag hajlítására nézve tekintetbe jövő legkisebb tárcsaátmérőhöz, a szalagnak minden hajlításra igénybe vett helyén kisebb legyen, mint a fél szakítási szilárdságának viszonya a szalag készítésére használt anyag rugalmassági tényezőjéhez. A szakítási szilárdság mindig az illető helyre vonatkozik. A régebbi kísérleteknél a fémszalaghajtóművek szerkesztésekor és számításakor nem ismerték föl, hogy a fémszalag az említett hajtóműveknél való alkalmazásánál a zérus értéktől a maximális feszültségig fokozatosan változó hajlításnak van alávetve, és hogy ily igénybevételnél a tartósságra nézve nem elegendő, ha a szalagokat a szokásos módon számítjuk, vagyis úgy, hogy a föllépő legmagasabb hajlítási igénybevétel az anyag szakítási szilárdságán belül fekszik. A tévedés abban állott, hogy az először Wöhler által végzett tudományos kísérletek eredményét nem vették