52089. lajstromszámú szabadalom • Kapálógép
Az egyes kapanyelek az (1) karokhoz könnyen toldható módon csavarokkal vannak fölerősítve, úgyszintén maguk az (1) karok, az (m) ívnyúlványok, valamint az (o') rúd is az (a) főrúdhoz csavarokkal könynyen oldható módon vannak megerősítve. , A készülék használati és működési módja a következő: A készüléknek az 1. ábrán jelzett nyíl irányában való vontatása által az (n, p) kapák behatolnak a földbe, a fölkapált földet pedig az (r) szárnyak, melyek csavarfölületszerűen is lehetnek kiképezve, két oldalra terelik. A fölkapált föld mélysége az (f) futókeréknek (d) karral való le- és és fölállítása által szabályozható; Szélesebb vagy keskenyebb barázdákon való haladhatás céljából az (1) karok az (m') csavarok lazítása után a (k') csapok körül elforgathatok és megfelelően az (r) szárnyak is beállíthatók azáltal, hogy az (s) csavart az (r') nyúlványok más-más nyílásába helyezzük be. Ha igen szűk helyen kell kapálni, úgy az (1) karok az (m) ívekkel együtt teljesen eltávolíttatnak úgy, hogy csak a középső (o, p) kapák maradnak meg. Ha a földet szótterelni nem óhajtjuk, úgy az (o') rúddal együtt az (r) szárnyak is eltávolítandók, mikor is a hátsó (p) kapa veszi át az eltávolított (o) kapának a szerepét. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől Bzámos eltéréssel készíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ló vontatásra berendezett kapálógép, melynél a föld fölkapálását a gép vázához erősített fix kapák végzik, melyek a gép vontatása közben a földbe behatolnak, jellemezve azáltal, hogy az (n) kapákat tartó (1) karok a gép (a) főrúdjához egyik végükkel elforgathatóan vannak megerősítve, míg másik végüket, mely hüvelyszerű kiképzésű, az (a) főrúdhoz erősített (m) ívben vannak vezetve azon célból, hogy az (n) kapáknak a főrúdtól való távolsága változtatható legyen anélkül, hogy ezáltal szilárd megerősítésük szenvedne. 2. Az 1. alatt igényelt kapálógép egyik kiviteli alakja, jellemezve az (a) rúdhoz erősített (r) terelő fölületek által azon célból, hogy a fölkapált föld azonnal széttereltessék. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt gép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az (r) terelő fölületek az (a) főrúdhoz erősített (o') rúdhoz elforgathatóan vannak erősítve és hogy bármely helyzetükben (r') ívnyúlványok és (q) csavar segélyével rögzíthető. 4. Az 1—3. alatt igényelt kapálógép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a gépnek (f) futókereke a vázhoz képest sülyeszthető, ill. emelhető azon célból, hogy a fölkapált réteg mélységét szabályozni lehessen. 5. Az l—4. alatt igényelt gép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az egyes kapák az őket tartó (1) karokhoz, az (1) karok, valamint vezetésükre szolgáló (m) ívnyúlványok, továbbá az (o') rúdhoz kapcsolódó (r) terelő fölületek az (a) főrúdhoz csavarkötéssel könnyen oldható módon vannak erősítve azon célból, hogy szükség esetén bármelyik eltávolítható legyen. rajzlap melléklettel.) •*-AS RéazvéNV TÁRSASÁG WOMOAJA BUOAFEMTPF.