50982. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék öntési célokra szolgáló grafitsurrogatum előállítására

mázni, melyeket szárítani kell, akkor egy bizonyos mennyiségű tűzálló agyagot teszünk hozzá, hogy a keveréket víz segítségével mázolásra alkalmas masszává tehessük. Savnak, vagy vízben oldható anyagnak hozzáadásával elérhetjük azt, hogy a máz a formával együtt összeáll és sem a minta szárításánál, sem pedig öntés közben le nem pattan. A megőrlendő anyagnak szárítását vagy lapos kemencében, vagy forgó szárító­kemencében, esetleg egy szilárdan álló füg­gőleges csöveskemencében eszközöljük, mi mellett a kemence egy szállítóberendezés­sel lehet ellátva. A mellékelt rajzban egy ilyen szárító­berendezés oldalnézete vázlatosan van föl­tűnte t ve. A kemence az (a) tartályból áll, melynek (b) alsó részében van a tűztér. A kemencé­ben a (c) függőleges csövek vannak alkal­mazva, melyeken keresztül a forró fűtő­­gázok a (d) gyűjtőcsőbe s innen az (e) ké­ménybe jutnak. A kemence az (f) szállító­berendezéssel áll összeköttetésben, melyhez a szállítandó anyag a kemencéből a (g) tölcséren keresztül jut. A szállítóberende­zés fölső részétől a (h) cső az (a) tartály­hoz vezet, míg egy másik (i) cső a (k) tar­tályhoz megy, mely az (1) őrlőgép fölött van elhelyezve. Az (a) tartályt a szállító­berendezés segítségével a (h) csövön keresz­tül megtöltjük s ekkor a kemencét betűi­jük. A (c) csöveken keresztül áramló fűtő­gázok a kemencében levő masszát lassan­­kint fölmelegítik úgy, hogy ez nedvessé­gét csakhamar elveszti. Ekkor a (g) tölcsért megnyitjuk s a kemencében levő massza lassankint a (g) tölcséren keresztül a szál­lítóberendezésbe jut, mely a (h) csövön ke­resztül ismét a kemence (a) tartályába ve­zeti. Ily módon a kemencében levő masszát egy folytonos körfolyamatban egyenletesen kiszárítjuk anélkül n"5y a fűtőgázok be­szennyeznék. Ha a L xencében levő anyag már elég száraz, akkor a (h) csövet elzár­juk s az (i) csövet nyitjuk meg úgy, hogy (1 rajzlap az anyag a (k) tartályba jut s onnan az (1) őrlőgépbe vezethetjük. Szabadalmi igények. 1. Eljárás öntési célokra szolgáló grafit­­szurrogátum előállítására, azáltal jelle­mezve, hogy kvarchomok, formahomok, salak, téglapor, samott, agyagos go­romba szén és koksz, vagy faszénből álló lisztíinomságú keverékhez vízben oldható, nedvszívó anyagot adunk, mely a formában levő nedvességet könnyebb elpárologtatás céljából a forma külső fölületére szívja ki. 2. Az 1. alatt igénj-elt eljárás egy fogana­­tosítási módja, azáltal jellemezve, hogy a keverékhez az 1.igénypontban védett nedvszívó anyag helyett savakat, sókat, vagy bázisokat adunk, melyek a keve­rékek egyes alkatrészeivel oly sókat képeznek, melyek a vizet fölszívni ké­pesek. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt eljárás egy foganatosítási módja, azáltal jellemezve, hogy a keverékhez agyagot adunk, hogy ezáltal a keveréket víz segítségével má­­zolhatóvá tegyük. 4. Az 1., 2. és 3. alatt igényelt eljárás egy foganatosítási módja azáltal jellemezve, hogy a nedves masszát egy szárító­­kemencén s őrlőgépen keresztül ve­zetjük. 5. A 4. alatt igényelt eljárás kivitelére szol­gáló készülék, jellemezve egy fűtőcsö­vekkel fölszerelt szárítókemencével ösz­­szekötött szállítókészülék által, mely a szárítókemencéből kijövő anyagot ismét a kemencébe vezeti úgy, hogy ezen körfolyamat alatt lehető egyenletes szá­rítást érhessünk el. 6. Az ;'). alatt igényelt készülék egy kivi­teli alakja, jellemezve a szállítókészülék­kel összekötött s az őrlőgép fölött el­helyezett gyűjtőtartály által, melynek segítségével a megszáradt terméket ugyanazon szállítókészülék felhasználá­sával vezethetjük az őrlőgépbe. Blléklettol.)-AILA8 Nt7/*3A8A& NyO»*OÁJA 3iX5Af'*ST»»

Next

/
Oldalképek
Tartalom