50870. lajstromszámú szabadalom • Tartó elektromos izzólámpákhoz

— 2 — ból készülnek és egymással valamint a központos tartószárral szögeket képeznek. A csatolt rajz a tartónak két legcélszerűbb alakját mutatja. Az 1. ábra oly tartót mutat, melynél á a szál egy hengerfölületen föl- és le van vezetve. A 2. ábra a tartót csavarvonalszerűen tekercselt szállal mutatja. Ezekben az ábrákban (a) jelöli a szilíciumból vagy kvarcból készült központos tartószárt, (b), (bl) a karokat, melyek a központos (a) szárhoz vannak forrasztva vagy abból egy darabban kinyújtva; (c) jelöli a szálat, melynek végeit (d) és (dl) jelöli. Az (a) központos tartószár tömör vagy üreges lehet. A tartónak a körtében való megerősítése következő módon történhetik : A szilíciumból vagy kvarcból készült központos (a) tartószárnak végét, melyen (e) vastagítás (3. ábra) vagy (f) vékonyítás (4. ábra) van kiképezve, a (g) üvegcsőbe vezetjük be, mely a körte végéhez van forrasztva. A kvarcrúdon felhevített üvegcső végét összenyomjuk, miáltal az utóbbit az (e) vastagítás vagy (f) vékonyítás következtében a kvarcrúdon megerősítjük. Ezen műveletnél csekély hézagról kell gondoskodni, hogy az üvegnek a lehűlésnél való szétpattanását elkerüljük. Ha a központos (a) tartószár csőalakú, akkor egyszerűen egy középső (hl) rúdra fűzhető (5. ábra), mely rúd (h2) cső alakjára is kiképezhető (6. ábra). Ezen központos rúd vagy cső a (j) csőnek folytatása, mely a lámpakörtéhez van forrasztva és melynek (i) vége lelapítható, hogy az (a) cső rögzítessék. A (c) szál a tartó (b), (bl) vékony sugárirányú karjain ragasztóanyag segélyével erősíttetik meg, mely magas hőmérséklet mellett metallizálódik és megszilárdul. Annak elkerülésére, hogy a forrasztás vagy ragasztás a sziliciumkar végéről a hőokozta különböző kitágulások következtében leváljék, célszerű azt a kar (k) vége köré (7. ábra) olymódon helyezni, hogy az egy kicsiny (1) kupakot képezzen, hasonlóan a palackkupakokhoz. A cement vagy ragasztóanyag, mely a szálnak a tartóhoz való erősítésére szolgál, képlékeny pasztából, például cukorszörpből és valamely fémnek vagy fémvegyületnek igen finom porából áll. Erre a célra magát a wolframot is alkalmazhatjuk, de célszerűbb molibdént vagy a platincsoport féméit használni, melyek könnyebb olvadóképességük folytán a meleg által könnyebben aglomerálódnak. Ezen különböző fémek keverése által különböző olvadóképességgel bíró forrasztószereket kaphatunk. Célszerű ezen ragasztóanyaghoz szilíciumnak bázikus fémsóját vagy más hasonló binér vegyületet poralakban hozzáadni, mely a tartókarok szilíciumával összeforr, miáltal a ragasztóanyagnak tapadása fokoztatik. A ragasztóanyagból készült kis kupak a szilícium vagy kvarckar végét körülvéve, azon biztosan tart. A lámpában jó vákuum fenntartása céljából célszerű minél kevesebb ragasztóanyagot alkalmazni és az azt igen magas hőmérsékletre hozni, hogy a forrasztószer férne csaknem megolvasztassék, mivel a poralakú fémek a hydrogént erősen fogvatartják, mely így nehezen kihajtható és mely csakis a vacuumban lassanként szabadul föl. Ugyanezen célból t. i. a gáz elnyelésének elkerülésére öntött fémek porait használhatjuk vagy azokat nagyon tűzálló vegyületekkel helyettesíthetjük, mint pl. magnézium, vanadium, titán vagy a ritka földfémek oxydjaival, melyek kevés gázt nyelnek el és azt könnyebben szabadítják föl, mint a poralakú fémek. Az áramnak a szálon való átvezetésére elegendő a szálnak (d), (dl) szabad végeit a csaknem zárt (m), (ml) horgokkal összekötni, melyekben az áramvezető drót végződik (3. ábra). Jobb kontaktus biztosítására ezen horgok platinából vagy más nem oxydálódó fémből készülnek. Minthogy a szál a horgok közelében lévő foi'rasztott helyeken rögzíttetik, ennélfogva a végek a horgokból nem csúszhatnak ki, mely horgokhoz különben is a szálvégek az áram első átvezetése alkalmával odahegednek.