50820. lajstromszámú szabadalom • Röpülőgép

erősítvék, belső oldalukon pedig az álló (8) ( vezérgörbéken vezettetnek úgy, hogy míg szélső részeik a (7) gyűrűkkel együtt pon­tosan körpályát írnak le, addig belső ré­szeik a vezérgörbe által megszabott pályát követik, s ennélfogva a lapátok hol sugár­irányban, hol pedig perifériálisan helyez­kednek el aszerint, hogy milyen helyen­ként á (8) gyűrű görbülete. A rajzon a (8) gyűrű példaképen elypszisszerű görbülettel van fölvéve, de tetszőleges más alkalmas görbülettel is előállítható, azt az irányelvet követve^ hogy az egyes lapátok lefelé való haladásuk közben mindig lehetőleg víszin­tes helyzetben legyenek, pályájuk egyéb részeiben pedig lehetőleg perifériálisan áll­janak. A (7) gyűrűk vagy kerekek az (1) keret­ben célszerűen állóan megerősített (5) ten­lyen lazán forgathatóan rendezhetők el, míg a (8) gyűrűk (hasonló módon, mint a (7) gyűrűk, (10) küllők segélyével) ugyan­azon . tengely könyökbe hajlított középső részén rögzíthetők. A lapátkerekek és propellerek meghaj­ijdiSSt Bi motorról, pl. az ábrákon jelezett | láncok és lánckerekek segélyével vagy pe­dig más alkalmas módon történhetik. Emel­lett célszerűen a lapátkerekeknél a vissza­felé való forgást meggátló szerkezetet is alkalmazhatunk, hogy a mótor kikapcso­lása vagy láncszakadás esetén a szárny­fölületek mint aeroplanok tovább működ­hessenek. A lapátoknak a (8) gyűrűn való veze­tése igen előnyösen az 5. és 6. ábrán lát­ható módon történhetik. (Az utóbbi egy az 1. ábra VI—VI vonala szerint vett met­szetet mutat, míg az előbbi annak elölné­zete egy egyik gyűrűfél elhagyásával.) A (9) lapát, ill. annak oldalsó (9') mere­vítő tartója a (7) gyűrűn egyszerűen csuk­lósan van megerősítve, a (8) gyűrűhöz való foglalása céljából azonban ez a gyűrő üre­gesen van kiképezve (a rajz szerint két szétszedhető részből áll), amely üregben a golyókon ágyazott (11), görgők futnak. Ez az összefoglalás egyrészt a lapátoknak a gyűrűhöz képest különböző szög alatt való beállását, másrészt pedig biztos és mini­mális súrlódás mellett való tovahaladását teszi lehetővé. A gép a földön szokásos módon kereke­ken nyugszik, amelyekre azonban főként csak a leszállásnál van szükség, minthogy a fölemelkedéshez nekifutásra szükség nin­csen, amennyiben a gép lapátkerekei segé­lyével helyből is fölemelkedhetik. Kormányzásra a már föntebb említett vízszintes tengelyű (12) és egy függélyes tengelyű (13) farok szolgál, amellyel mű­ködtetése magában véve ismert módon történik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Röpülőgép, jellemezve a haladás irá­_ nyában fekvő vízszintes tengelyek körül ellentétesen forgatott oly két lapátos kerék által, amelyeknek lapátjai haté­kony helyzetükben egyúttal aeroplan­fölületekként is szerepelnek, mimellett a tovahajtáshoz ugyanazon tengelyekre szerelt propellercsavarok szolgálnak. 2. Az 1. pontban igényelt röpülőgép foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy váza közelítőleg oly V-alakkal bír, amelynek szárai végén a lapátkerekek, tengelyei csúcsánál pedig a főbb terhek vannak elhelyezve, oly célból, hogy a gép kellő stabilitással bírjon. 3. Az 1. és 2. pontban igényelt röpülőgép foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a lapátok külső szélükön forgó gyűrűkhöz vannak csuklósan megerő­sítve, míg belső széleik egy excentriku­san elrendezett helytálló vezérlő gyűrű mentén vezettotnek olykép, hogy esak lefelé való haladásuk alkalmával áll­janak vízszintes helyzetben, egyéb hely­zeteikben azonban lehetőleg perifériáli­san álljanak be. 4. A 3. igénybeli elrendezés oly foganato­sítása, amelynél a lapátok a belső gyűrű vezetékeiben futó, golyóságyazású gör­gők segélyével vezettetnek. (1 rajzlap melléklettel.) MULT DÉ82VÍNV rAMAéÁO NYOMDÁJA BUO-RBE*.*-

Next

/
Oldalképek
Tartalom