50772. lajstromszámú szabadalom • Ütemjelző óra
— 2 — alatt egy-egy (12) fogaskerék van a (9) tengelyen forgathatóan ágyazva, mely utóbbiak a (11) fogaskerékkel azonos síkokban fekszenek és ezen kerekekkel állandóan kapcsolatban állanak úgy, hogy az egyik vagy másik (11) fogaskerék forgatásánál a korrespondeáló (12) fogaskerék is forgattatik. A (4) másodperckeréknek (8) tengelyére egymás fölött ugyancsak hat (13) fogaskerék van ráékelve, melyeknek mindegyike más-más fogs2ámmal bír és egy-egy (11) fogaskeréknek síkjában fekszik úgy, hogy a (10) kar egyikének a (9) tengely körül a (13) kerekek fölé való lendítésénél a kilendített karnak (11) fogaskereke a vele korrespondeáló (13) kerékkel kapcsolásba jut és ekkor ezen kerék közvetítésével a (4) másodperckerék segélyével forgattatik. A (13) fogaskerekeknek fogazatna az előbb említett különböző ütemeknek megfelelően van megszabva éa pedig előnyösen azon körülmény figyelembevételével, hogy katonai meneteléseknél csak minden második, a bal lábra eső ütemet szokás számlálni és így az ütemjelzőnek csak minden második ütemet vagyis összesen az ütemeknek csak felét kell jeleznie. Hogy már most az esetről-esetre jelzendő ütemnek, megfelelő, (13) kerék jusson a hozzátartozó (11) fogaskerékkel kapcsolódásba, a (10) karok számára a következő szerkezetű, magában véve ismert kapcsoló szerkezet van elrendezve. Az összes (10) karok egy-egy (16) rúgó segélyével a (15) csillagkereket hordó (14) dobnak palástjához szoríttatnak, mely utóbbin hat (17) vájat vau kiképezve. Ezen vájatok a dobpaláston különböző magasságban fekszenek úgy, hogy a dobnak állása szerint az egyik vagy másik (10) kar, szabad végével, a vele egy magasságban fekvő vájatba szoríttatik, amikor is az illető karok (11) fogaskereke a korrespondeáló (13) kerékkel kapcsolódik. A (14) dob, melynek beállítása a csillagkerékkel kapcsolódó (18) kilincs és a (19) nyomó gombbal működtetendő, a (20) segédkilincset hordó (21) emeltyű segélyével történik, hét különböző állást foglalhat el, melyek egyikénél a dobnak vájat nélküli (0) része fekszik a (10) karnak végei előtt úgy, hogy ekkor az összes (11) kerekek kapcsolaton kívül állanak és így az ütemjelzőnek az előzőkben leírt hajtószerkezete nyugalomban van. Ha azonban a (li) kerekek egyike be van kapcsolva, akkor ez a megfelelő (12) kerék utján a (22) kereket forgatja, mely az összes (12) kerékkel kapcsolódik és melynek a számlapig meghosszabbított (23) tengelye a számlap alatt a (24) fogaskereket hordja. Ez utóbbival a rúgóhatás ellenében elforgatható (26) kalapácsnak (25) toldata kapcsolódik úgy, hogy a kalapács a (24) keréknek forgási sebessége, vagyis a szerint, hogy melyik (11) kerék van bekapcsolva, ugyanazon időközben több vagy kevesebb ütést mér a (27) ütő rúgóra. Hogy a különböző ütemek beállítása könynyen legyen eszközölhető,»a (14) dobnak a számlapig meghosszabbított tengelye a (26) mutatót (2. ábra) hordja, mely a (19) gomb működtetésénél a különböző ütemszámok számjegyeit tartalmazó (29) beosztáson mozog. Célszerű az elrendezést akként foganatosítani, hogy az ütemjelző szerkezet bekapcsolásán egy hajtó segédrúgó is bekapcsoltassák, mely az (1) rúgóház munkáját — amint az más hajtóműveknél már ismeretes — támogatja. A leírt óra az ütemjelzés gyakorlati alkalmaztatásának megfelelően természetesen sokféleképpen módosítható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ütemjelző óra, jellemezve egy, az óramű ismert szerkezetének egyik kerekével, az óra járásának zavarása nélkül, összekapcsolható ütemjelző szerkezet által. 2. Az 1. alatt igényelt órának egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, az óraműnek egyik kerekével egy változtatható áttétel segélyével összekapcsolható ütemjelző szerkezet által. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt órának egy foganatosítási alakja, jellemezve egy,