50734. lajstromszámú szabadalom • Elektromos biztosító
— 2 -A (2) kontaktus-gombok (3) karimái (6) szorító csavarokkal vannak fölszerelve, míg a mindegyik végen lévő két kontaktusgomb egymással elektromos összeköttetésben áll. A tulajdonképeni (7) biztosítókamra a tartó egész hosszán nyúlik végig és mindkét végén nyitva van. A biztosítókamra előnyösen (8) béléssel van ellátva és kézzel való megfogásra szánt (9) középrésszel bír, amelyet két (10) gyűrűalakú kiemelkedés határol, amelyek a kézcsukló helyzetének biztosítására szolgálnak. A biztosítónak az áramvezetékbe való bekapcsolása céljából a két kontaktusgombpárt egymásután helyére toljuk és végül a (4) rugókat helyezzük el amelyek előidézik azt, hogy a gombok az (5) szorítókhoz erősen odaszoríttatnak. Hogy a szorítócsavarok eközben álló és normális helyzetben tartassanak, a mélyedésekben egyegy vezetőcsatorna illetve vezetősín és a (2) gombokban egy megfelelő vezetősín illetve csatorna rendezhető el. A gyakorlatban azonban ez csak a legritkább esetekben lesz szükséges. A tulajdonképeni -biztosítékot az (1) test hosszfuratán vezetjük keresztül és mindkét végével a fölső illetve alsó (6) szorítócsavarok útján megerősítjük, mire azután az (1) testet a szorítók közé tolhatjuk. Ez utóbbiak célszerűen megmunkált öntvényből vannak készítve. (8. ábra.) A 4. ábrán egyszerű kontaktus-gombtartó van föltűntetve, melynél a (2) kontaktus-gomb (3)-nál kúpalakban van kiképezve és akképen van alakítva, hogy a (4) rúgó azt az (5) szorítókkal érintkezésben tartja. A rúgó az (la) szárban kiképezett lapos (lb) mélyedésben nyugszik és a (6) szorítócsavart az (1) biztosítótestben lévő <lc) nyíláson át vezetjük be. Az előadottakból látható, hogy a biztosítókamra fölső és alsó nyílásai révén lehetővé teszi az áram meg a fémgőzök távozását, míg a biztosítótest tartója nemcsak hogy önműködően helyesen beáll, hanem egyszersmind önműködően benső érintkezést létesít a kontaktus-gombok és a szorítók között. A találmány tárgyát tevő biztosító egyik előnye még az, hogy összes mozgatható részei meg vannak védve mindaddig, míg az (1) test bekapcsolt helyzetben van. Kézi fogantyú alkalmazása és az (1) testnek forgatható ágyazása útján igen egyszerű kapcsolót vagy kapcsoló-biztosítót állíthatunk elő. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromos biztosító, azáltal jellemezve, hogy a biztosíték tartója két, fölső és alsó végén elrendezett szárával együtt egyetlen darab szigetelő anyagból áll és hogy a kontaktus-gombok ezen szárakon nem szilárdan, hanem rugalmasan vannak ágyazva. 2. Az 1. igénybe védett biztosító foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a biztosíték fölvételére szolgáló függélyesen elrendezett kamara mindkét végén nyitva van és a kontaktus-gombok rugók behatása alatt a száraknak nyílásain át kifelé és az áramvezetékhez szoríttatnak. 3. Az 1. és 2. igényben védett biztosító foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a kontaktus-gombok karimákkal, kúpalakú támaszfölületekkel vagy máseffélékkel vannak ellátva, amelyek kifelé mozgásukat határolják. 4. Az 1—3. igényekben védett biztosító foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a tulajdonképeni biztosíték megerősítésére szolgáló szorítócsavarok a kontaktus-gombokon vannak megerősítve. (2 rajzlap melléklettel.) TIJJU RÉ62VÉNYTÁRSASÁG NROMOÁM 9UOMT»RAR>