50650. lajstromszámú szabadalom • Javítások kazánvíztisztító és ellenőrző készülékeken

2 : dőleg fölveszi, mire a (7) visszavezető csa­pon át távozik. A (7) csap kiömlő vége a víz tovahala­dásának irányába hajlik, forgója pedig át­megy az (1) edény falán és a kívül levő skála szerint igazítható. így tetszés szerint össze­állíthatjuk a (7) csap szabad nyílását s ev­vel mindenkor módosíthatjuk az arányt, amely szerint a vegyszerek vízbe a jutnak. Az (1) edény fölső részében, de attól el­zártan, van a (8) csőkígyó, melynek mene­teit a belső (9) gőzcső követi. Mindkét cső­kígyónak fölfelé irányuló, félül nyitott foly­tatása van és pedig a (9) kígyónak a rövid (10) cső, a (8) kígyónak pedig a hosszabb (11) cső, mely utóbbit akár a kazánházon kívülre is vezethetjük. Mikor a (9, 10) csőbe gőzt eresztünk, az lecsapódik a (8, 11) cső­ben, csapadéka visszafolyik és a (8) cső­kígyó üregével közlekedő, de a (9) cső­kígyó kezdetétől elzárt (12) csonka alján levő (13) csapon át' kiereszthető. így a csa­padékvizet bármikor ellenőrizhetjük, a vegy­szereket tartalmazó teret az oldás gyorsí­tása végett füthetjük, sőt a kígyórendszert desztilált víz állandó termelésére is hasz­nálhatjuk. Az (1) edény további szerelvé­nyei a (14) kengyel, (15) csavarorsó és (16) kézikerék segélyével leszorított (17) födél, melyen át a vegyszerek gyorsan pótol­hatók, továbbá a (18) légcsap és a (19) tisztítócsap. A (30) kazán vizének és iszapjának le­eresztésére a (20) cső végében levő (21) csap szolgál. A (21) csap tokja kettős falú és olyan (22) üreggel bír, mely a (23) forgó (24) hüvelyét körülveszi és a (23) forgó alja alá nyúlik. Mi­kor a (22) üregbe a (25) csövön át gőzt eresztünk; a gőz fölmelegíti a (24) hüvelyt, és megemeli a (23) forgót, miáltal a le­eresztő csapot könnyű szerrel nyithatjuk és zárhatjuk. A (22) üregbe jutott gőzt a (26) csap segélyével közvetlenül a szabadba, vagy pedig a (27, 28, 9) csöveken át bocsát­juk ki. A (28) és (25) cső, valamint a (30) kazán között a (29) háromágú csap van, ! amelynek segélyével a (9) kígyóba közvet­lenül a (28) csövön át, vagy pedig a (25, 22, 26, 27, 28) úton bocsátjuk a gőzt. Ez utóbbi esetben ugyanazon gőznek csapadé­kát nyerjük a (13) csapnál, amelynek segé­lyével a leeresztő t nyitottuk, vagyis gőzt takarítunk meg és egyidejűleg vehetünk próbát a kazán gőzteréből és a víztér mélyéből. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Javítás kazánvíztisztító és ellenőrző készü­lékeken, jellemezve, azáltal, hogy a víz­tisztító vegyszerek fölvételére és a vízbe való juttatására zárt edény fölső tere szolgál, melyet az edénynek a tápszi­vattyú vezetékébe iktatott alsó terétől egy szűrő feneket hordó zárt fenék vá­laszt el, míg a víz egy részének a fölső téren való átvezetésére az alsó térből a föl­sőbe fölnyúló fölvezető cső és a fölső térből az alsóba közlekedő, a vízhala­dás irányába hajlított kiömlő végű, szabályozható visszavezető csap alkal­maztatik, mi mellett az edény felső terén — az edénytől magától elzártan — belső, gőzbevezető és külső, csapadék­visszavezetőcsőből képzett kettős cső­kígyó halad át. 2. Javítás kazánvíztisztító és ellenőrző ké­szüléken, jellemezve azáltal, hogy víz és iszap leeresztésére kettős falú tok­kal bíró csap szolgál, melynek gőzbe­fogadó iirege a csap forgójának hüvelyét körülveszi és forgóalja alá ér. 3. Javítás kazánvíztisztító és ellenőrző készüléken, jellemezve azáltal, hogy a kazánvíztisztító vegyszerek fölvételére szolgáló zárt edényen áthaladó, kettős csőkígyó belső fölvételére szolgáló zárt edényen áthaladó kettős csőkígyó belső, gőzbevezető csövéhez, valamint víznek és iszapnak a kazánból való leeresztésére szolgáló kettős falú tokkalbírócsapgőzbe­fogadó üregéhez az illető kazán gőz­teréből vezetett, folytatólagos, közös gőz­cső csatlakozik. (1 rajzlap melléklettel.) •MIM RÉSZVÉNY <MM6AS NYOUOAM BUOMVm*

Next

/
Oldalképek
Tartalom