50494. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék a haj fodorítására és hullámossá tételére
előtt tetszőleges alakú csévékre csavarunk, egy kis papírba burkoljuk be (2. ábra) s körülbelül 7a percig tartjuk a két (c, d) sűtőfej közé szorítva. Ezután a csévékre tekert hajat ki kell hűlni hagyni, amire körülbelül 1 percnyi idő szükséges. így tehát egy hat tekercsből álló hajdísz, beleértve a kihűlést is, körülbelül 5 pere alatt teljesen készen van s amellett az igen jól tart. A- viszonylag vastag sűtőfejek nagymenynyiségű meleget halmoznak föl, miáltal sokkal inkább alkalmasak a haj intenzív megmunkálására, mint az ismeretes hajsütő ollók. A megmunkálás közben egyáltalán nem kell tartani attól, hogy a haj nagyon fölmelegszik, mert ezen vastag sütőfejek hőmérséklete, a bennük fölhalmozódott nagy melegmennyiség ellenére is sokkal alacsonyabb, mint a közönséges hajsütő ollók hőmérséklete. Ez kiváló előnye az újdonság tárgyát képező készüléknek, amennyiben lehetővé teszi, hogy a haj fodorítását gyorsan végezzük, anélkül, hogy a haj elégetésétől tartani kellene. A találmány tárgyát képező készülék nem tévesztendő össze azon hajsütő ollókkal, melyek a hajnak közvetlen fodorítására szolgálnak, amennyiben azzal a hajtekercseket sütjük ki. De nem tévesztendő össze azokkal a fodorító ollókkal sem, melyek hullámos lemezből készülnek, sem pedig a tokocskákkal, melyeket csak meghatározott alakkal és nagysággal biró csévékhez lehet fölhasználni. Ugy tekinthetjük eztr mint egy univerzális készüléket a tetszőleges alakú és nagyságú csévékre föltekert haj sütésére, melynek használatánál nem szükséges a hajat órák hosszáig, vagy épen egész éjjen át a csévéken föltekerve hagyni s amelyet nagy melegfölvevő képessége folytán elegendő csak egyszer fölmelegíteni ahhoz, hogy az egész hajat kisüssük és egy pár perc alatt tetszésünk szerinti hajdíszt állítsunk elő. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás a haj hullámossá tételére és fodorítására fölmelegített testek segélyével, azáltal jellemezve, hogy a tetszőleges szerkezetű csévékre föltekert hajat papirba burkolva két tömör, forró fej közé szorítjuk, melyeknek egymás felé néző lapjai konkáv alakban vannak kiképezve úgy, hogy minden fajtájú és nagyságú cséve befogására alkalmasak. 2. Sütőolló, az 1. igénypontban védett eljárás kivitelére, azáltal jellemezve, hogy az olló fölmelegítendő végeire tömör fejeket alkalmazunk, melyeknek egymás felé néző lapjai homorúak. 4. Sütőolló, az 1. igénypontban védett eljárás kivitelére, azáltal jellemezve, hogy az ollók fölmelegítendő végeire félbabszem alakú fejeket alkalmazunk, melyeknek egymás felé néző lapjaik homorúan ki vannak vájva. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvény társaság nyomdái a Budapesten.