50470. lajstromszámú szabadalom • Vízlevezető burkolólapok

áll. Ezen burkolólapok előnyösen cement­ből, keramitból, műkőből, aszfaltból stb.­ből állíthatók elő a szükséges méretekben és szilárdsági iszempontból megkövetelt vastagságban. Kísérleteink arra az ered­ményre vezettek, hogy ily burkolólapokat kátránnyal kevert fürészporból is előállít­hatunk, mit formába helyezve, célszerűen hydraulikus sajtó segélyével nagy nyomás­nak vetünk alá, miáltal oly lapokat ka­punk, melyek kátránytartalmuknál fogva a beivódást megakadályozzák, azonfölül rugalmasak, jó hőszigetelők és a helyiség alakja szerint könnyen faraghatók. A bemutatott négy burkolólap közül, mint ez az 1. ábrából látható, az (a) és (d), illetőleg (b) és (c) lapok egymással egybevágók. Az (a) és (d) lapok fölső ol­dalán ugyanis két szomszédos oldallal pár­huzamos (e) és (f) vályúszerű csatornák vannak kiképezve, melyek előnyösen fél­körkeresztmetszettel bírnak, de világos, hogy ezen csatornák ék-, élliptikus stb. alakúak is lehetnek, anélkül, hogy ezen kö­rülmény a találmány lényegét érintené. Az (e) és (f) csatornák mind a diagonálisan hú­zódó (g) csatornáig terjednek, illetőleg ebbe torkolnak. Az (e) és (f) csatornák je­len találmány szerint a (g) gyűjtőcsatorna felé lejtenek (2. ábra)1 úgy, hogy ,a bur­koló lapra ömlött folyadékot utóbbiba ve­zetik le. Maga a (g> gyűjtőcsatorna is(h) végétől a (d) lap belső sarkán a közös el­vezető nyílás számára létesített negyedkör­alakú (i) beöblösítésig egyenletesen lejt, miáltal a szennyvíz teljes levezetése bizto­síttatik. A másik két (b> és (c) burkolólapban csupán egy oldallal párhuzamos (k) csator­nák vannak kiképezve melyek ugyancsak a diagonális elrendezésű (g) gyűjtőcsator­nába torkolnak és, mint ez a 3. ábrából kitűnik, a (g) csatorna felé lejtéssel bír­nak. A föntiekben elmondottakból világosan kitűnik, hogy a burkolólapokban létesített csatornáknak a lap másik oldalához ké­pesti ferde elrendezése által a csator­nákba jutó folyadék kel$ elvezetését biz­tosítjuk. \ V SZABADALMI IGÉNY%. 1. Vízlevezető burkolólapok főként fürdő­szobák, illemhelyek, mo&ókonyiHk stb. számára, jellemezve azáltal, hogj a cél­szerűen négyszögalakú burkolólapok fölső fölületén két szomszédos oldalai párhuzamos és egy diagonális ielrenci&­zésű, bizonyos fokú lejtéssel biró közö&i. (g) gyűjtőcsatornába torkoló, vályú­szerű oly (e, f) csatornák vannak kiké­pezve, melyek a gyűjtőcsatorna felé lejtenek oly célbjól, hogy a burkolatra jutó folyadéknak gyors és tökéletes el­vezetése vízszintes burkolat mellett is biztosíttassák. 2. Vízlevezető burkolólapok foganatosí­tási alakja, jellemezve a burkolólapok fölső fölületén az egyik oldallal pár­huzamosan húzódó oly vályúszerű (k) csatornák által, melyek a burkolólap fölfekvési fölületéhez képest némi lej­téssel bírnak. (1 rajzlap melléklettel.) HÜM HÍAZVAHVTAMMAO nyoNoülM BurtfttTV*

Next

/
Oldalképek
Tartalom