50401. lajstromszámú szabadalom • Biztonsági zár

A zár továbbá egy különös biztosító be­rendezéssel is bír. mely legrészletesebben 6. és 7. ábrákon látható. A (c) retesz tet­szésszerinti helyen egy (u) kiszélesedéssel bír, mely belül üreges úgy, hogy a retesz ezen a helyen tulajdonképen kettős. Ezen kiszélesedésbe a (d') kulcs (o) szakálla nyúlik be. A 6. ábrán jelzett helyzetben ezen (o) szakái! fölfelé van fordítva és ezáltal nem tolható vissza az ajtónak (w") résébe. Ezen helyzetben az (o) szakáll annak (o') kivágá­sán átdugott (s) karnak (o") vége biztosítja, mely (s) kar (s') tengellyel elforgatható (s") fogantyú segélyével. A készülék működése az eddigiek alap­ján a következő: A zárat 1. ábra mutatja nyitott helyzet­ben, mikor is (c) reteszt fölfelé mozgás ellen (H) kilincs akadályozza, mely (z') ki­vágásba kapaszkodik úgy, hogy ezen hely­zetben az ajtó szabadon ki és becsukható, anélkül, hogy a zár működne. A (H) kilincs­nek (H') fogantyúval való elforgatása által a (c) reteszt fölmozgás ellen csakis az (m') kilincs akadályozza. Az ajtó becsapásánál (k) karvég benyomatik, miáltal az (m') kar­vég a reteszből kikapcsolódik és a (c, d) reteszek a 2. ábrán jelzett helyzetbe jön­nek, melyben a (c) reteszt a (p) kétkarú emelők végei rögzítik. Ezen helyzetben az ajtó kinyitása bármelyik oldalról az (1, 2), ill. (1' 2') fogantyúk összenyomása és a (t) fogantyú egyidejű lenyomása által történik. A jelzett műveletek, alatt a ív') kulcs (o) szakálla a 6. ábrán pontozott helyzetet fog­lalja el úgy, hogy a (c) reteszt lemozgásá­ban semmi sem akadályozza. Ha az ajtót csak egyik oldalról és pedig belülről akar­juk kinyithatóvá tenni, úgy (o) kulcszakállt a (c) retesz (u) kettős részébe előre tolva, •szakállát fölfelé forgatjuk és ezen helyze­tében (s) karral 7. ábra szerinti módon biz­tosítjuk úgy, hogy most már a (c) retesz le nem tolható és az ajtó csakis belülről nyitható ki, miután előzőleg a (v') kulcsot gátló helyzetéből eltávolítottuk. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől számos eltéréssel készíthető, anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Biztonsági zár, jellemezve egy függé­lyes és egy vízszintes mozgású retesz, ezeket együttes mozgásra késztető (j) csap és (h) kar, a függélyes (c) retesz belső helyzetében rögzítő (m) kilincs által azon célból, hogy a kilincs kikap­csolása által mindkét retesz a reáható rúgók hatására záró helyzetet foglalja­nak el. 2. Az 1. alatt igényelt zár kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az (m) kilincs a zárburkolatból kinyúló (k) karral bír, mely az ajtó becsapásakor benyomatik. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt zár kiviteli alakja, jallemezve a függélyes (c) rete­szen lévő (z) bevágások, ezekkel együtt­működő (p) kétkarú emelők, melyeknek fogantyúi az ajtó mindkét oldalára nyúl­nak, továbbá a (c) reteszhez erősített és az ajtó két oldalára nyúló (t) fogan­tyúk által azon célból, hogy a (p) emelő­karoknak a retesz (z) bevágásaiból való kikapcsolása és a (t) fogantyúk lehúzása után az ajtó ki legyen nyitható. 4. Az 1—3. alatt igényelt zár kiviteli alakja, jellemezve a (c) retesz kettősen kiképe­zett (u) részlete által, ebbe betolható (v'j kulcs és ezt helyzetében rögzítő (s) kilincs által azon célból, hogy a zár­kinyítás ellen az ajtó belső oldaláról biztosítható legyen. (2 rajzlap melléklettől.) P»llas részvénytársaság nyomdája Budapesté*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom