50357. lajstromszámú szabadalom • Altalajtömörítő

A készülék működése az eddigiek alap­ján a következő: Az (e) kézi fogantyúnak az J. ábrán pon­­tozottan jelzett helyzetből kihúzott hely­zetbe való hozatala által a vele szilárdan kapcsolt (h) la]) (h'J élével behatol a termő­földbe és arra nyomást gyakorol úgy a sa­ját, mint a. gép súlya folytán. A gépnek az 1. ábrán jelzett nyíl irányában való vontatása által a (j) termőföldnek a lap alatt lévő (k) része tömöríttetik. A talajnak különböző mélységben való megmunkálása azáltal szabályozható, hogy az (a) futókereket a váz a fönt jelzett (o) vezetékeiben különböző magasságban rög­zítjük. A tömörítőlapok fölfiiggesztésére szolgáló vasrudak munkaközben a föltalajt porhanyítják. Jelen példánál két tömörítőlap egymás mellett van elrendezve, lehetséges azonban esetleg több lapot egymás mögött is elren­dezni. mikor is a tömörítés több fokozat­ban végezhető el. A tömörítés fokozása céljából a kocsiszerkezet még külön sú­lyokkal is terhelhető. Az említett tömörítőlapok helyett a föld alá elforgathatóan elrendezett hengeres, vagy hengerszerű testek is sülyeszthetők, melyek fölületiikön barázdákkal bírhatnak és az említett tömörítőlapokkal azonos mó­don tömörítik az altalajt azon különbséggel, hogy mozgásuk közben el is forognak. Lehetséges továbbá ezen tömörítőhenge­reket maguk a tömörítőlapok alá elforgat­hatóan elrendezni. Mindezen változtatások a találmány lé­nyegét nem érintik. Szabadalmi igények. 1. Altalajtömörítőgép. jellemezve azáltal, (1 rajzlap hogy egy kocsiszerkezetre egy vagy több súlyos lap van egymás mellett föl­függesztve, melyek a kerekek talpai alá érnek és kéziemelővel állnak kapcsolat­ban azon célból, hogy a lapokat a földbe besülyesztve és a készüléket vontatva, a termőföld alsó rétege úgy a lapok, mint a gép súlya által tomóríttessék, miáltal annak hajcsövessége helyre áll. 2. Az 1. alatt igényeit gép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a (h) lapok há­rom párhuzamos vagy egy pontba futó rúd segélyével vannak egy (h) hüvely­hez erősítve, mely a kocsiváz (m) rúdja körül lazán elforgatható azon célból, hogy a lapnak ezen (m) rúd körül, való elforgatása által az a földből kiemel­hető. ill. besülyeszthető legyen és ezen rudak__a föltalajt egyidejűleg porha­­nyítsák. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt gép kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy futóke­­rekei a vázhoz képest sülyeszthetők azon célból, hogy a tömörítés mélységét szabályozni lehessen. 4. Az 1. alatt igényelt altalajtömörítőgép egy változata, jellemezve azáltal, hogy a földbe besülyesztendő lapokat elfor­gathatóan elrendezett hengerek, vagy hengerszerű testek helyettesítik, melyek fölületiikön barázdákkal lehetnek el­látva azon célból, hogy ezen hengerek a gép mozgása közben elforogva, az al­talajt tömörítsék. 5. Az 1. alatt igényelt altalajtömörítőgép egy változata, jellemezve azáltal, hogy a tömörítőlapok alsó oldalukon forgat­­hatóau elrendezett hengeres, vagy hen­gerszerű idomokkal vannak ellátva.-AUAS RÉSZVÉNY TÁRdASAG NrC«*OAJA tíUOAf’iait'#. f~ — NYOl

Next

/
Oldalképek
Tartalom