50321. lajstromszámú szabadalom • Hangszekrény beszélőgépekhez
hátú, illetőleg' a rúd a furatban fölfelé, vagy lefelé mozgatható. A (c) rúd aljában egy (i) furat van kiképezve, melynek alsó része tölcsérszerűen bővül, ebben van fölső végével a finom, kemény (k) tű beillesztve, még pedig zörgés elhárítása céljából a (c) rúd (i.) gödrébe benyomott lágy (1) maszszába, pl. viaszba, vagy hasonlóba beágyazva, míg a finom, kemény (k) tű alsó része átmérőjének mintegy kétharmadával az (a) tartó alsó (m) pofájában kiképezett háromszögletű (n) horonyba hatol, hova az (a) tűtartónak a (g) lemezrúgó által befolyásolt fölső (o) pofája szorítja úgy, hogy a (k) tűnek önrezgése be nem következhet. Hogy a finom tű sohase lazulhasson meg az (n) horonyban, az (a) tartón még egy (s.) rúgó van elrendezve, mely a derékszögben meghajlított, hurokszerűen kiképezett végével a (k) tűt körülveszi és azt szorosan benyomja az (n) horonyba. A (k) tű hegyét körülbelül s/* mm.-nyire engedjük a csőrszerű részből kiállani. Az (a) tűtartó alsó részében egy keresztül menő (p) nézőnyílás húzódik, melyen át a (c) rúd állása megfigyelhető, mikor a finom tű nagy részben elfogyott és ki kell cserélni. Mint az 1. ábrán látható, az (a) tűtartó körülbelül olyan hosszú, mint a hangszekrény membránjával összekötött és (q)-nál forgathatóan ágyazott (r) áttételi emelő és úgy van az utóbbihoz erősítve, hogy tetten együtt mintegy merev kétkarú emelőt képeznet, melynek középen van a forgáspontja és ilyen formán egyenlő hosszúak a karjai. Ezen nagy áttételi viszony következtében a lengő emelő mozgatásához aránylag csekély erő szükségeltetik és ebből következik, hogy a tűtartónak kölcsönzött mozgások a hangszekrény membránjára fokozottabb mértékben adódnak át, a finom temény tű tehermentesül és kopása egyenletesen történik-. A tűtartó (t) ponton az (r) kar kireszelése folytán csak kis fölületen van a karral összekötve, minek következtében játék alatt könnyebb és nagyobb rezonancia képződik, mely azután tovább terjed a membránra. Az (r) emelő egy darabon az őt a hangszekrény membránjával összekötő tagon túlnyúl és az emelőrésznek szabad végét pedig, mely tárcsa gyanánt van kiképezve, az (u) tartók hordta rugalmas ;{v) párnák szorítják össze, melyek az (r) emelőben föllépő önrezgéseket tompítják e^ Az ,(r) emelő alkalmas részére azonkívül egy bőrrel, nemezzel vagy hasonlóval bélelt (w) aluminiumcsésze van fölillesztve, mely csavar segélyével szorosan az emelőre erősíthető és utóbbinak önrezgéseit szintén tompítja. Szabadalmi ír.kxyek 1. Hangszekrény beszélőgépekhez, azáltal jellemezve, hogy az rugalmas anyagból, pl. fából, fémből, elefántcsontból, kemény gumiból vagy hasonlóból való (a) tűtartóval van ellátva, körülbelül ugyanolyan hosszú, mint a membránnal összekötött (r) áttételi emelő és finom, kemény acéltűt fogad be, az emelővel pedig csak kis darabon van összekötve, miáltal azt a tulajdonságot nyeri, hogy könnyen jön rezgésbe és a neki kölcsönzött mozgásokat fokozott mértékben viszi át a hangszekrény membránjára és egyúttal hossza által a hosszú finom tűt úgy tehermentesíti, hogy annak egyenletes kopása következik be. 2. Az 1. alatt igényelt hangszekrény kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy finom kemény (k) tűje az (a) tűtartóban eltolhatóan elrendezett (c) rúddal olyan összeköttetésben áll, hogy a tű biztonsággal utánállítható és pontosan beállítható. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt hangszekrény további kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a (c) rúd alsó részén (i) tölcsérszerű furattal van ellátva, melyben a benyomott lágy masszába, például viaszba vagy hasonlóba a tű fölső vége úgy van beágyazva, hogy utóbbinak zörgése be nem következhetik. 4. Az 1—3. alatt igényelt hangszekrény további kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az (a) tűtartó alsó részén egy áthatoló (p) nézőnyílás van titénvom: