50094. lajstromszámú szabadalom • Rekeszes postabélyegtartó
lágosan látható. Tetszés szerinti számú bélyeg leszakítása céljából a bélyegsor szabadon álló (g') végét addig húzzuk, míg az (e) födőlap előtt a megfelelő számú bélyeget látjuk, azután egyik kezünkkel az (e) lapocskát lenyomjuk és a kintlévő bélyegeket egyszerűen leszakítjuk. Ezen művelet addig ismételhető, míg egy sorban a bélyegek ki nem fogytak. Ennek megtörténte után (d) tömböt kivesszük és a következő bélyegsor végét fölemelve, a (d) tömböt ismét behelyezzük. A (d) tömböt 2. ábra szerinti helyzetében se előre, se hátra tolni nem lehet, mivel ebben a (h) léc akadályozza, ha azonban (f) gombnál fogva kissé fölemeljük, úgy akadály nélkül kihúzható. Az 1. ábrán föltüntetett egyes toknak többször egymás mellé való elrendezése által egész szekrény keletkezik, melyben egymás mellett öt-, hatféle bélyeg lehet elhelyezve. Esetleg több ily szekrény 3. ábra szerinti módon lépcsőszerűen helyezhető egymás felé, mikor is igen nagy számú bélyegfajta mindenkor kényelmesen rendelkezésre áll. Ilyenkor az egyes (e) lapok föliratokkal lehetnek ellátva, melyek az illető tokban lévő bélyeg értékét jelzik. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől számos eltéréssel is készíthető anélkül, hogy ezek által a találmány lényege változást szenvedhetne, mely mindenkor abban áll, hogy egy hosszúkás, elől nyitott szekrénykébe több bélyegsor egy betétlap körülhajtva helyezhető el, hogy ezen szekrény mellső nyitott részébe egy betét helyezhető el, mely fölött a bélyegsorok kivezettetnek és hogy a bélyegsorok leszakítás alatt egy lapocska által rögzíthetők. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Rekeszes postabélyegtartó, melynél a bélyegek több egyes sorban egyetlen betétlap körül rétegezve vétetnek alkalmazásba, jellemezve egy, ezen rétegezett egyes bélyegsorok fölvételére szolgáló elől nyitott hosszúkás szekrény által, melynek fenéklapja födőlapjánál hosszabb és rögzítő (h) léccel bír és mely szekrénybe tömb helyezhető be, melynek legnagyobb magassága a szekrény belső magasságánál valamivel kisebb, mely tömb fölső lápja síkfölület, míg alsó lapja a rögzítőléc számára beugrással bír, melyen túl a tömb belső része vékonyabb, hogy továbbá a fölső födőlap szabad végéhez elforgathatóan (e) nyomólapocska van erősítve azon célból, hogy a tömb fölött kihúzott bélyegsorból a nyomólapocska leszorítása után tetszés szerinti számú bélyegegységet lehessen leszakítani, hogy továbbá a (d) tömb külső részének fölemelése után helyéről könnyen el legyen távolítható. 2. Az 1. alatt igényelt bélyegtartó kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy több tok közös szekrénnyé van egyesítve, mely szekrények egymás fölött lépcsőszerűen lehetnek elrendezve. (1 rajzlap melléklettel.) OALLAS Ma.vGftY-rÁAftASÁa NYOMDÁJA BUOWE8TEA