49973. lajstromszámú szabadalom • Szabályozó és áramelosztóberendezés gázerőgépek villamos gyertyagyújtási berendezéseknél

taktusát megkönnyítse; ezen csavarokon az j (i6) kontaktuspecek számára ívalakú (m3) kontaktusföliiletek vannak elrendezve. A kontaktuskarok a 11. ábrán föl tüntetett fo­ganatosítási alak szerint nem lapos rugók­ból, hanem nem hajlékony (kl) emelőkből állnak, melyek a (Jl) rudakon forgathatóan vannak ágyazva és görgővel ellátott vé­geikkel a (H) alaktárcsához szoríttatnak és pedig a (J2) csavarrugók segélyével, melyek a rudak köré vannak fektetve és melyek­nek egyik vége a (kl) emelőhöz, másik vé­gük a (J3) peczekhez van erősítve; ezen pecek az emelő mozgásának határolására szintén ütköző gyanánt szolgál. Az emelők szintén hajlékony (J4) rúgós kontaktustar­tókkal vannak ellátva, melyek a (J5) pla­tinakontaktusokkal bírnak; ezen utóbbiak (1) csavarok platinacsúcsaival állnak enge­dékeny érintkezésben. Ezen foganatosítási alaknál a talplemez két (X) és (XI) lemezből áll, melyek között az (X2) szigetelő lemez van elrendezve; a két (X) és (XI) lemez kontaktuslemezeket képez, melyek között a szigetelő lemez min­den elektromos összeköttetést megszüntet. Az összes (Jl) rudak a fölső (X) lemezen vannak ágyazva, míg az összes (L) rudak az alsó (XI) lemezen vannak megerősítve és a fölső lemezben lévő (X3) nyílásokon akként vezettetnek át, hogy azokkal nem lehetnek kontaktusban. A két (X) és (XI) lemezben és a szigetelő lemezben lévő (X4) nyílás a tengely átvezetésére szolgál. A két lemez az (x, xl) vezetékekhez van kapcsolva. A kondenzátort a tokon kívül is lehet ágyazni és sodronyvezetékek segélyével a primér áramkörhöz lehet kapcsolni. SzBADALMI IGÉNYEK. 1. Szabályozó és áramelosztó berendezés gázerőgépek villamos gyertyagyújtási berendezései számára, azáltal jellemezve, hogy egyes sodronyokból vagy sodrony­kötegekből képezett, lágyvasból álló gyfirűalakú mag a tok belsejében elren­dezett, rossz vezető anyagból álló hen­ger körül kivehetően van elrendezve és hogy ezen mag köré egy indukciós csé­vének egymástól független és egyenkint eltávolítható primér- és szekundérte' kercselései vannak fektetve úgy, hogy a berendezés egyes részei a tokból egyenkint kivehetők, anélkül, hogy a többi rész összeköttetéseit zavarni vagy sérteni kellene. 2. Az 1. igényben védett berendezés foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tekercselések külső oldalán el­távolítható, gyűrűalakú kondenzátor van elrendezve. 3. Az 1. és 2. igényben védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve^ hogy a cséve tekercselései és a konden­zátor külső kontaktuslemezekkel vannak ellátva, melyek a tokban és ennek födő­jóben lévő helytálló kontaktuslemezek­kel való kontaktusra szolgálnak. 4. Az 1. igényben védett berendezés foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a primértekercselés áramkörzáró szerkezetét és a szekundértekercselés áramelosztó szerkezetét a rossz vezető henger középtengelyében forgó tengely működteti. 5. A 4. igényben védett berendezés foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve,, hogy az áramkörzáró szerkezet a forgó­tengelyen megerősített alaktárcsából áll, mely alaktárcsa egymásután érintkezik rúgós karok szabad végein lévő görgők­kel, melyek a primértekercselésekkel: összekötött kontaktusrudakon vannak ágyazva és platinakontaktusokat tarta­nak, melyek a velük szemben lévő, ru­dakon beállíthatóan ágyazott kontaktu­sok érintésére szolgálnak. 6. Az 1. igényben védett berendezés foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tok az áramkörök zárásának és egyszersmind a gázgép hengerein lévfr gyújtásnak gyorsítására vagy lassítására közbenső alkatrész útján kézi emelővel összeköttetésben álló nyúlvány segélyé­vel kissé elforgatható. (1 rajzlap melléklettel.) f'allas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom