49970. lajstromszámú szabadalom • Kerék kerékpárok számára

Az (i) kengyel fölső része az (m) csava­rok útján van az (n) összekötő részhez erő­sítve, melyeknek oldása után az (i) kengyel lecsappantható úgy, hogy a (p) lánckerék (o) tengelyét stb. minden további nélkül ki lehet emelni. A (p) lánckerék, mint a 2. ábrából is lát­ható, épúgy, mint a kisebb (q) lánckerék a keret villaszerű része között van elrendezve úgy, hogy mindkettő az eddiginél védettebb. A derékszögű (a, b, c) háromszög elrende­zése még azon előnnyel bír, hogy az ágya­zási helyeket közelebb lehet a hátsó kerék tengelyéhez hozni úgy, hogy a mellső lánc­keréktengely távolsága a hátsótól az eddi- , ginéi lényegesen csekélyebb. Ennek az a következménye, hogy az (r) hajtóláncz az eddiginél rövidebbre vehető, ezáltal cseké­lyebb ingadozásoknak van kitéve, ami jobb erőátvitellel egyenértékű. A (b) keretrész függélyes elrendezésének az az előnye, hogy a súlypont*a kerékpár használatánál állandóan az (o) csapágyten­gely fölött van, akár egyenesen, akár előre­hajolva ül a kerékpáros a kerékpárján. Természetes, hogy az új keret úgy tetsző­leges szerkezetű kerékpároknál, mint mo­toros kerékpároknál alkalmazható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Keret rendes és motoros kerékpárok stb. számára, azáltal jellemezve, hogy az. (a, b, c) keretrészek derékszögű három­szöget képeznek és az (f) ágyazási he­lyek a (b, c) befogók metszési pontja alatt, még pedig a nagyobb, függélyes (b) befogó középsíkjában vannak elren­dezve, azon célból, hogy a két láncke­rékrengely között lévő távolságot csök­kenteni lehessen és a keret rázkódta­tásai az ágyazási helyekre ne vitesse­nek át. 2. Az 1. igényben védett keret foganatosí­tási alakja, melynél az (f) ágyazási he­lyek lecsappantható (i) kengyelekkel van­nak ellátva, hogy az (o) lánckerékten­gelyt a hozzátartozó ismert alkatrészek­kel együtt ki lehessen venni. 3. Az 1. és 2. igényekben védett keret foga­natosítási alakja, melynél a (p, q) lánc­kerekek a keretvillákon belül vannak elrendezve,hogy külső sérülésekkel szem­ben jobban meg legyenek védve. (1 rajzlap melléklettol.) f'allas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom