49915. lajstromszámú szabadalom • Váltakozó árammal működtetett jelzőberendezés

— 2 -által gerjesztett áramok elektromágneses módon fékezzék. A folyamat hasonló ahhoz a fókezőhatáshoz, amelyet egyenáramnál az elektromágneses fékezés gyakorol. A szükséges ohmos ellenállás a cséve­áramkörbe tetszőleges módon kapcsolható be, pl. a jelveyő csatlakozó vezetékeibe vagy még egyszerűbben magukba a csé­vékbe és pedig úgy a jelvevő, mint a jel­adó csévékbe, amennyiben ezeket az ellen­állásoknál használatos drótból, vagy igen kis keresztmetszetű drótból tekercseljük. Az utóbbi mód a legelőnyösebb, mert így a fegyverzet tekercselése kisebb térfogatú. A fékezés akkor lesz a legkedvezőbb, ha az ohmos ellenállás egyenlő az önindukció­val, a lengések erősbödése és az állandó, forgás lehetősége azonban már akkor is megszűnik, mikor az ohmos ellenállás ennél még kisebb. A jelvevőnek a jeladó által működtetett beállító ereje arányos az (il, i2) cos (<?) mennyiséggel, hol (il) a mozdulatlan jel­vevő csévének a mágneses mezőt gerjesztő váltakozó áramának intenzitása, (i2) a fegy­verzet csévékben gerjesztett váltakozó áram intenzitása és (9) a fáziskülönbség (il) és (i2) között. A beállító erő az ohmos ellen­állásnak a fegyverzet áramkörébe való kap­csolása következtében kisebb lesz, egyrészt, mert a fegyverzet (i2) áramerőssége kisebb, másrészt és főleg azért, mert (<p) majdnem (Oc)-ról (455 )-ra növekedik, tehát cos (<p) csökken, ha az ohmos ellenállás az önin­dukáció nagyságáig növekszik. Ebből az kö­vetkezik, hogy az ohmos ellenállás nagyobbí­tásánál a beállító erőnek evvel együtt járó csökkenését is tekintetbe kell venni; A legtöbb esetben elégséges, ha az ohmos ellenállást csak annyira nagyobbítjuk, hogy a fegyverzet önmagától ne foroghasson. Másrészt a beállító erő nagyobbítása cél­jából az (il) áramerősséget azáltal is le­het az (i2) áramerősséggel egy fázisra hozni, hogy a jelvevő mozdulatlan csévéi mág­neses mezejének áramkörébe a már fennálló önindukcióhoz szintén kapcsolunk ohmos ellenállást. Ámbár ennek következtében az (il) áramintenzitás valamivel kisebb lesz, a beállító erő mégis bizonyos mértékben na­gyobbodik azáltal, hogy az (il) és (i2) áram között a fáziseltolódás csökken. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Váltakozó árammal működtetett jelző­berendezés, amelynél a jeladó elforga­tásánál keletkező indukált áramok a jel ve vökben a váltakozó mezők behatása alatt álló, szabadon mozgó fegyverzet­csévék megfelelő elfordítását idézik elő, azáltal jellemezve, hogy a mozgó fegy­verzetcsévék áramkörébe oly nagy ohmos ellenállások vannak beiktatva, hogy a csévékben mozgásuk közben gerjesztett áramok a mozgás által gerjesztett fe­szültségekkel szemben oly csekély fázis­eltolódást szenvednek, hogy a lengő mozgás erősbödése vagy a jelvevő fegy­verzet önmagától való forgása lehetet­lenné válik. 2. Az 1. alatt védett jelzőberendezés foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a fegyverzet áramkörének ohmos ellen­állása a jeladó tekercselésébe vagy ma­gába a jelvevő fegyverzetébevan bekap­csolva. 3. Az 1. alatt védett jelzőberendezés foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a fegyverzet áramkörének ohmos ellen­állása a jelvevő fegyverzetének csat­alakozó vezetékébe van kapcsolva. 4. Az 1. alatt védett jelzőberendezék foga­natosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a gerjesztő áramkörbe is kapcsolunk nagyobb ohmos ellenállást, hogy ennek következtében a fáziseltolódás a ger­jesztő és a fegyverzet árama között csökkenjen. I'allas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom