49904. lajstromszámú szabadalom • Kerékmű

léphessenek föl, a csavar (k) segédmenettel van ellátva, mely nem mágneses anyagból áll. Ezen menet a csavarkerék fogainak (1) hézagaiba nyúl, azonban a fogakat nem érinti. A segédmenet a kerékmű forgási irányának megfordulását megakadályozza," amire főként akkor van szükség, ha a ke­rékmű emelőgépen van alkalmazva. A csavarnak és csavarkeréknek egyes lemezekből való összeállítása mindenféle kerékműnél alkalmazható, amelynél fogak és csavarmenetek jönnek egymással kap­csolatba. A 3. és 4. ábrán föltüntetett homlokke­rékműnél mindkét kerék fogai úgy vannak kiképezve, hogy mindegyik fog a szomszé­dos kerék megfelelő fogával átellenben (m) illetve (n) hézagokkal bír úgy, hogy a fo­gak sehol sem érintkeznek egymással. A fogak a kerékmű alkalmazása szerint egye­nesek, görbék, lépcsőzetesek vagy bármilyen kivitelűek lehetnek. A homlokkerekek egy­szerűen összesajtolt (o) lemezekből, vagy pedig egyetlen darabból is készíthetők. Ha a kerekek több lapból vagy rétegből áll­nak, akkor ezek egymással és az illető ten­gelyekkel csapszögek és sasszögek útján vagy más ismert módon foglaltatnak össze. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A 42.224. sz. szabadalommal védett csa­varkerékműnek egy kivitele, jellemezve azáltal, hogy a csavar nem kapcsolódik, illetve nem érintkezik közvetlenül a csa­varkerékkel és a hajtóerő teljesen vagy részben mágneses úton vitetik át, mimel­lett úgy a csavar, mint a csavarkerék is megfelelően elrendezett és rögzített lamellákból vagy rétegekből van össze­téve. 2. Az 1. igénypontban védett csavarkerék­műnek egy kivitele, jellemezve azáltal, hogy a keret, vagy más tartórész (pl. a köpeny), továbbá a csavar és csavar­kerék; oly mágneses mezőben fekszik, melyben a mágneses erővonalak a haj tó­csavar meneteitől a csavarkerék fogai­hoz vagy megfordítva haladnak anélkül, hogy ezen részek között tényleges érint­kezés állna fönn. 3. Az 1. és 2. igénypontban védett csavar­kerékműnek egy kivitele, jellemezve az­által, hogy a csavar nem mágneses anyagból álló segédmenettel van ellátva, mely tényleges érintkezés nélkül a csa­varkerék fogai között fekvő hézagokba nyúl. 4. Mágneses homlokkerékmű tetszőleges alakú fogakkal, jellemezve azáltal, hogy a tömör vagy rétegekből összeállított kerekek fogai úgy vannak méretezve, hogy a kerekek között hézagok marad­nak oly célból, hogy a kerekek tény­leges érintkezés nélkül kapcsolódjanak egymással. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom