49865. lajstromszámú szabadalom • Szájsapkával bíró célgömbvédő

gén egy-egy, a hüvely hasítékának meg­felelően fölhasított, (13, 14) peremmel bír. A hátsó (14) perem és a (2) nyúlványok között egy nyílt (15) gyűrű van forgatha­tóan elrendezve, mely elforgatásakor egy­részt a perem, másrészt a nyúlványok ál­tal vezettetik. A célgömbvédő fölerősítése­kor a gyűrűt úgy forgatjuk el, hogy a hü­vely hasítékával, illetve a perem hasítékával összevágó (16) nyílás lehetővé teszi, hogy a (3) fegyvercsőre való föltoláskor a gyűrű a hüvellyel az (5) célgömb, illetve a 4 cél­gömbtőke mentén fölcsúszhasson. Ekkor a (15) gyűrűt elfordítjuk úgy, hogy belső ol­dala a tőkéhez támaszkodjék, míg a mellső (13) peremnek a hüvely hasítékába nyúló (17) végei (3. ábra) a tőke mellső végéhez fekszenek úgy, hogy a célgömbvédő mind­két irányban rögzítve van. A (9) szájsapka fölhelyezésére a (13) perem szolgál. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Célgömbvédő és szájsapka lőfegyverek számára, jellemezve azáltal, hogy a fegy­vercsőre való föltolás után a fegyvercső vége által oldalirányban biztosított kúp­alakú (9) szájsapka a (11) kampóval van ellátva, mely a célgömbvédő (10) merevítő peremével a föltolt torkolat­védőnek axiális irányú lecsúszását meg­gátló bajonettzárt alkot. 2. Az 1. alatt igényelt berendezéshez való szájsa,pka, jellemezve azáltal, hogy a (9) szájsapka (12) pajzzsal bír, mely a cél­gömböt fölhelyezett szájsapka esetén el­takarja és ezáltal a fegyver használa­tát véletlenül fönhagyott szájsapkával megakadályozza. 3. Az 1. alatt igényelt berendezéshez való rögzítőszerkezet, jellemezve azáltal, hogy az (1) hüvelyen egy nyilt (15) gyűrű forgathatóan van elrendezve, mely rög­zítő helyzetében a (4) célgömbtőke mögé fekszik, míg a tőke másik oldalához a hüvelynek egy (13) pereme támaszkodik. (1 rajzlap melléklettel.; Pallas részvénytársaság nyomdája Bndapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom