49807. lajstromszámú szabadalom • Autotelegrammofon

tűzoltóság kivonulása alkalmával jelzik, hogy melyik házból adatott meg a vészjelzés. Ha a vezetékbe könnyen olvadó részletek vannak .beiktatva, úgy tűz esetén ezek elolvadnak, az áramkört megszakítják és így a tűzjelzést önműködően megadják. Mellékelt rajzon látható jelen találmány egyik póldaképpeni kiviteli alakja: A találmány főrészeit képezi az (A) grammofon, annak (A') tölcsére, a vele szem­ben elhelyezett és a telefonhálózatba be­iktatott (B) mikrofon, a (C) önműködő át­kapcsoló, mely a telefonközpontban fölváltva adja a csöpgőjelzéseket és vészjelentéseket, a (D) elektromágneses berendezésből, az (E) védőhálóból, mely különösen pénzszekrények belsejére alkalmaztatik; mindezek végered­ményben az (F) telefonhálózattal vannak kapcsolatban. Az (A) grammofon ismert módon (d) fék­kel bír, melynek lenyomására megindul az óraszerkezet és működésbe hozza a kószü­éket. Egyidejűleg mozgásba hozatik a (C) átkapcsoló, mely áll egy forgókorongból, mely kerületének csaknem felén (h) fém­szalaggal van borítva, mely a különben szigetelő anyagból készült korong tengelyé­vel vezetői összeköttetésben van. A korong­nak kétoldalról (i, i') csúszó kontaktusok tá­maszkodnak neki, melyre az (1) vezetékből jövő és a korong tengelyéhez futó áramot a (h) fémszalag mindenkori állása szerint vagy a (2), vagy a (2') vezetékbe vezetik és e szerint az áram (2, 3, 4) vezetéken át a központban riasztójelzést, vagy pedig a (2', 3', 3, 4) vezetéken és (B) mikrofonon áthaladva, a központban leadja a grammo­fon által bemondott vészjelentést. Az áram a központból (5, 4) vezetéken, (k) áramfor­ráson át jut (g) csavarhoz és innen az (f) kontaktusrugónak (f) helyzete mellett vissza az (1) vezetékbe. További berendezés arra vonatkozik, hogy mi módon hozatik működésbe a grammo­fon és záratik fönti áramkör, mely a telefon­központhoz vezet. Ezen célból az állandóan áramtól átjárt (n) elektromágnes fegyverzete gyanánt (b') rúgóhoz erősített (b") lágyvas van alkalmazva, a rúgó végén lévő (b) kampó a (c) csap körül elforgó (a) kart tartja, melynek (a') nyúlványa (f) kontaktusrúgóval működik együtt. Ha az elektromágnes áram­köre megszakad, úgy (b) rúgó fölemelkedik, (a) kar vége reá esik a grammofon (d) fék­jére, (a') nyúlványa pedig (í) kontaktus­rúgót (g) csavarhoz szorítja és ezáltal egy­felől megindítja a gramniofont, másfelől pe­dig annak áramkörét- zárja és így a telefon­központban fölváltva ad riasztó jelzést és tesz vészjelentést. Olyan esetben, ha tisztán tűzjelzésekről van szó és így a jelzéseket tisztán meg­szakítással óhajtjuk adni, úgy az (n) elektro­mágnes áramkörét körülvezetjük az épület mindazon pontján, melyekről a jelzést le­adhatni óhajtjuk. Ha azonban betörés megakadályozásáról van szó és így a jelzésnek rövidzárás ese­tén is be kell következnie, akkor — miként a rajzon látható — egy második (n') elek­tromágnesrendszert is alkalmazunk, mely előtt (r') rúgón (r) lágyvas van fegyverzet gyanánt alkalmazva, mely (p) kontaktus­csavarnak támaszkodik neki és ezáltal az (n) elektromágnes áramköre mindaddig, míg (n') mágnest áram nem járja át, zárva van. Az áram útja ugyanis a következő: (m) áramforrásból kiindúlva, (9) vezetéken át az (E) védőháló (t) meneteibe megy és onnan (8) vezetéken át (r') rúgóba és innen (r) lágyvason és (p) kontaktuscsavaron át (n) mágnestekercsbe jut, ahonnan (6, 7) veze­téken át az áramforrásba tér vissza. Vilá­gos, hogy amint (n') mágnest áram járja át, az (r) fegyverzetet magához húzza, ezáltal (n) elektromágnes áramkörét megszakítja és így ezáltal a vészjelzés a jelzett módon leadatik. Az (n') elektromágnes egyik (7') vezetékvége a telep (6) vezetékéhez kap­csolódik, míg másik (8') vezeték vége az (E) védőhálóba fut bele és izoláltan össze t van szőve az (n) elektromágnes áramkörét alkotó, (t) vezetékkel, de természetesen az (n') mágnes ezen (u) vezetéke szabadon végződik. A föltüntetett kapcsolásból vilá­gos, hogy a (8'), illetve (u) vezeték akárhol érintkezik a (8, 9), illetve (t) vezetékkel, az (n') mágnes áramköre mindig záratik, mi- ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom