49790. lajstromszámú szabadalom • Készülék forgó géprészek és fölfekvési fölületeik között föllépő nyomások kiegyenlítésére
csatorna középvonala között akkora legyen a távolság, mint egy üreg szélessége. Ebből következik, hogy <a. dugattyú mögött lévő minden egyes kiegyenlítési üreg a (11) térnek ugyanft&ak a dugattyú mögötti részletével legalább is egy csatorna révén összeköttetésben van, minek folytán a belső nyomás a külsővel állandóan lényegileg egyenlő lesz. A kiegyenlítési üregek természetesen, kivéve az összekötő csatornákkal szemben lévő részüket, minden irányban jól vannak tömítve, nehogy a nyomó közegből veszteséget szenvedjünk. így például (1. ábra) a (19) és (22) tereket a (3) forgórész zárja el; hogy azonban egyik térből a másikba csekély mennyiségű gőz ne hatolhasson át, különleges zárásról kell gondoskodni. így például a gőz áthatolásának meggátlására a (19) térből a (22) térbe egy rúgóhatás alatt (álló külön (40) elzárórészt alkalmazunk. ^Ugyanezen célra való a (41) és (42) hornyok, amelyek a külső légkörrel állanak kapcsolatban és amelyek révén meggátolható, hogy esetleg elillanó gőzrészletek más üregekbe áramoljanak és otr. esetleg nem kívánatos nyomást idézzenek elő. Természetes, hogy ugyanezen cél más eszközök útján ,ís elérhető. A föntiekből látható, hogy a jelen találmány minden oly szerkezetre vonatkozik, amelyeknél a nyomás kiegyenlítődése akár a külső nyomást előidézővel azonos közeg, akár egy más közeg alkalmazásával történik és amelyeknél a nyomások úgy irányra, mint nagyságra nézve akár állandók, akár egyik vagy másjik, vagy pedig mindkét tekintetben változók lehetnek. Noha a fölhozott példánál főleg gőz szerepel úgy hajtó, mint kiegyenlítési közeg gyanánt, a találmány .természetesen éppen úgy alkalmazható explóziős és expanziósgépeknél, úgyszintén minden más fajú gépnél, amelyek folyékony vagy gázalakú nyomóközeggel dolgoznak, mint rotációs gőzgépeknél. A leírt találmány ; minden olyan szerkezetnél használható, amelyeknél vagy két egymáson forgó rész normális súrlódással vagy egy egyoldalúlag terhelt tengely [1. ábra (5) ;és (6) jelzésű elemeji] csapágysúrlódása, vagy valamely más súrlódás játszik szerepet. A leírt szerkezet tehát a találmánynak csupán egy példaképen! foganatosítási alakját mutatja be és a legkülönbözőbb alakokban és a legkülönbözőbb célokra fölhasználható, anélkü], hogy azáltal a találmány lényege legkevésbbé is megváltoznék. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék nyomásoknak kiegyenlítésére forgórészek és fölfekvési fölületeik között, mely nyomások nagyságukat és eredő irányukat a forgó rész forgásával kapcsolatban változtathatják, azáltal jellemezve, hogy egy alkalmas, nyomás alatt álló közegnek laz állór és forgórész közé valló közbeiktatása által a forgórészre ellennyomás gyakoroltatik, amely nyomás Nagyságára ,és eredő irányára nézve a külső, a forgó részre változó nagyságban és eredő irányban ható nyomáshoz önműködőlég hozzáalkalmazkodik és az utóbbival szemben akként hat, hogy a két nyomás a forgó részre a kifejtett hatásban egymást fölemészti. 2. Az 1. alatt igényelt készülék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a forgó- vagy az állórészek, vagy pedig mindkettő az egymáson csúszó helyeiken egyes üregekkel, vagy üregsorokkal vannak fölszerelve, melyekbe a nyomóközeg önműködőlég juthat be és távolodhatik belőlük jel. 3. Az 1. alatt igényelt készülék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a forgó- vagy ,az állórészek, vagy 'pedig mindkettő ;az egymáson csúszó helyeiken legalább jis egy üreggel vannak fölszerelve s lezen üregekben egy oly rész van alkalmazva, amelynek révén a nyomókczegnek kitett ható fölület egy fordulat közben 0—360° közötti távolságokban változik. 4. Az 1—3. alatt igényelt készülék változata, azáltal jellemezve, hogy a külső