49669. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és készülék tej és egyéb folyadékok besűrítésére és szárítására

— 3 -lyikre előbb az alsó szárító dob hője hatott, míg az az oldal, melyet előbb a levegő súrolt, most a fölső dob felé van fordulva. A kész végterméket az (f) vakaró szedi le, mire a termék az elvezető csatornába és innen egy tartányba jut. A (e) kazánban képződő gőzök (párák), illetve a nedvességgel telített levegő a (k) kürtön távozik, ós pedig túlnyomása folytán magától, vagy pedig fúvógép segélyével szívatik ki. A szárító dobok erősebb vágy gyöngébb fölmelegítése szerint (amikor is természe­tesen a megengedett határok között kell maradnunk), végtermék gyanánt tejport, vagy pedig oly masszát kapunk, mely pasztaszerű konzisztenciával bír. Ha tejport akarunk kapni, akkor a zsírdús tejréteggel burkolt dobot annyira fölmelegítjük, amennyire csak lehetséges és arról is gondoskodunk, hogy a másik dobról levett sovány tejréteg még jól összefüggő alakban legyen, midőn a. zsírdús rétegre nyomatik. Ha pedig paszta­szerű masszát akarunk kapni, akkor a tejföl­szárító dobot csak egészen gyöngén (eset­leg a forgási sebesség szerint egyáltalában nem) melegítjük föl, úgy, hogy a tejföl­réteg éppen csak hozzátapad a dobhoz. A száraz, papiralakú sovány tejréteget aztán, mint előbb, a tejfölrétegre nyomjuk és az •egészet lehetőleg gyorsan vesszük le a vakaró segélyével. Ezután a masszát össze­sajtoljuk, hogy oly pasztát kapjunk, mely bizonyos célokra, pl. csokoládékészítésre alkalmasabb, mint a poralakú tej és amel­lett sokkal tartósabb, úgy hogy exportá­lásra is kiválóan alkalmas. ' Ha a leírt eljárással és készülékkel olyan anyagot akarunk szárítani vagy bepárolog­tatni. amelynek két alkatrészre való válasz­tása nem előnyös, akkor természetesen mind­két dobot egyenlő erősen hevítjük föl. A szárítandó anyagot ekkor a (g) csövön ve­zetjük be, mire az alsó (a) dob a folyadék­ból vékony réteget vesz föl, melyet, midőn már majdnem teljesen száraz, a (d) vakaró leválaszt, megfordít és az ellenkező irány­ban forgó fölső (b) dobra fektet át, melyen a szárítás befejeződik. Ezf alkalommal a le­vett rétegnek eddig kívül feküdt oldala közvetlenül a fölső dob fűtött fölületére fekszik, mivel ez utóbbin most nincs folya­dékréteg. A dobok fűtése és lehűtött levegő beve­zetése helyett természetesen megfordítva a dobokat is lehet hűteni és fölhevített leve­gőt bevezetni. Továbbá a két dobot nem csak egymás fölött, hanem egymás mellett is lehet elrendezni, vagy pedig a sovány tejet a fölső, ez esetben erősebben fölheví­tendő dobon lehet szárítani, míg a tejföl­nek és az egymásra fektetett két alkat­résznek befejező szárítását az alsó dob végzi. Azonkívül a szárítandó anyagot nem csak a leírt módon, hanem másként, pl. fecskendezés útján is föl lehet vinni a do­bokra. A készülék különben a mindenkori körülményeknek megfelelően rendezhető be, így pl. az egész (c) kazán fölmelegíthető vagy hűthető. A (d) és (f) vakarok merev vagy rugalmas anyagból készülhetnek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás tej és egyéb folyadékok szárí­tására vagy bepárologtatására, jellemezve azáltal, hogy a szárítandó folyadék réte­gét a szárítási művelet alatt a fény éa levegő behatása elJen megvédve, úgy fordítjuk át, hogy a hő először a réteg egyik oldalára, azután pedig másik olda­lára hasson. 2. Az 1. igénypontban védett eljárásnak egy kivitele, jellemezve azáltal, hogy tej szárítása vagy bepárologtatása ese­tén a tejet először zsírdús és zsírsze­gény részre választjuk szét és a zsírdús részt finoman elosztva mérsékelten mele­gítjük föl, az erősebben fölhevített zsír­szegény részt pedig a zsírdús (tejföl-) rétegre fektetjük át. 3. Készülék az 1. és 2. igénypontban védett eljárás végrehajtására, melynél a szárító dobokat tartalmazó zárt tér a tej vagy más folyadék, továbbá a tisztított levegő bebocsátására szolgáló nyílásokkal van ellátva, jellemezve azáltal, hogy két el­lenkező irányban forgó és egymást majd-

Next

/
Oldalképek
Tartalom