49622. lajstromszámú szabadalom • Födélzet kannák és hasonló edények számára

letekbe való ütközéséig forgatható el, ál­landóan egyazon szükséges zárólöketet, ill. tömítőnyomást és így a tömítőgyűrű erős kopása után is tömített elzárást érünk el. Minthogy a legnagyobb excenterszélesség egyenlő a horonymagassággal, ennekfoly­tán az (1) zárókengyelnek a nyitóhelyzetbe való átfektetésénél az excenterek (9) orrai a hornyok fölső ferde fölületére hatnak és a födelet ugyanazon mértékkel ismét föl­emelik (2. ábrán eredményvonalakkal je­lölve), mint amellyel az a zárásnál leszo­ríttatott úgy, hogy a födélnek a kanna nyakában való megszorulását elkerüljük. A (6) födélén a (11) zárószárny van meg­erősítve, mely a kanna tengelyével közpon­tos (12) lyuksorral van ellátva úgy, hogy mindegyik födélhelyzetnél a szárny lyuká­nak egyike a zárókengyel (13) fülével kor­respondál ós az utóbbival a (14) zsinór és plomba által oly módon köthető össze, hogy elforgatás által az (1) kengyel és így a (6) födél sem lazítható meg. A zárószék elrendezése megfordítva is foganatosítható, anélkül, hogy az elzárás lényege és működése befolyásoltatnék. Ebben az esetben a hornyolt pofák a kanna (3) oldalkengyelein rendezhetők el és az excen­terek kengyelükkel együtt a födélén lehet­nek forgathatók, valamint a zárószárny erősíttetik meg. A kanna tengelyéhez pár­| huzamos lyuksor az (1) zárókengyelen is elrendezhető, mely esetben a zár szárnyat csak egy lyukkal kell ellátni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tömítőgyűrűvel és záróexcenterekkel biró födélzár kannák és hasonló edények számára, jellemezve azáltal, hogy a záró­excenterek lapos menetű esavarhornyok ferde fölületeibe kapaszkodnak, mely csavarhornyok magassága megfelel a legnagyobb excenterszélességnek úgy,, hogy az excenterek nyitómozgása által a födél ugyanazon mértékkel emeltetik, mint amellyel az a zárómozgásnál leszo­ríttatott és a rugalmas tömítőgyűrűt tartó födél, a kannanyak szélére fol­fekvő helyzetben egészen a ferde fölü­leteknek az excenterekbe való ütközé­séig elforgatható és ezáltal a tömítő­gyűrűnek erős kopása után is mindig egyazon szükséges tömítőnyomás, ill. zárólöket érhető el. 2. Az 1. igénypont szerinti födélzárnál egy a kanna tengelyéhez központos lyuksor­nak egy zárószárnyban vagy a záró­kengyelben való alkalmazása, hogy a födélnek zsinórkötés és plomba által való fogvatartására mindegyik födél­helyzetnél korrespondáló lyukakat kap­junk. (1 rajzlap melléklettel.) HUM RtezVKmTtaMSAO NYOMDÁJA BUDAPESTEN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom