49481. lajstromszámú szabadalom • Üvegpalackfúvógép

szerkezetek a második megállóhelyig me­nesztetnek és erre a harmadik megálló­helyre mozgattatnak. E körülfordulat alatt az egyes palackformázószerkezetek külön­böző alkatrészei a palackok előállításához szükséges mozgásokat kapják és a palack azután az egyes szerkezeteknek a harma­dik megállóhelyen való nyugalmi állapotá­ban a kikészítőformából eltávolítható, mire a szerkezet a kezdeti helyzetbe meneszte­tik, melyben ismét megolvasztott üveggel tölthető meg. A gép már most oly módon van berendezve és kiképezve, hogy a kü­lönböző részek számára szükséges összes mozgások teljesen mechanikusan, azaz az összes szerkezeteknek a középső oszlop kö­rül való forgása közben önműködően állít­tatnak elő. A gép kezeléséhez két munkás szükséges, kik közül az egyik az előfonná­nak az adagoló helyen való megtöltését és a másik a kész palackoknak a harmadik megállóhelyen való eltávolítását végzi. To­vábbi kezelésre a gép tökéletesen önmű­ködő működése következtében nincs szükség. Az új gépben mindegyik kikészítőforma egy függélyesen mozgatható dugattyúval van ellátva, melynek vége egy függélyesen eltolható rúdon ül és oly módon tartatik •egyensúlyban, hogy a dugattyú rendesen fölemelt helyzetet foglal el, azonban meg­felelő nyomás behatása alatt lesülyed. Ennek folytán a kikészítőforma fölemelésé­nél a dugattyú fölső helyzetében az elő­fúvóforma fenekére hat, e formát emellett kissé lenyomja, ezután a kikészítőforma az előfúvóformához szoríttatik és a palack fú­vása még -azáltal tökéletesbíttetik, hogy a dugattyú a kikészítőformában önmőködően fölfelé irányuló nyomást fejt ki, miáltal el­kerüljük, hogy a palack feneke igen vé­konyra vagy igen vastagra készüljön. A mellékelt rajzokon: az 1. ábra az új gépnek részben metszett elölnézete, mely a szükséges három for­mázószerkezet közül csak az egyiket mu­tatja. A 2. ábra az 1. ábra oldalnézete néhány további segédrész föltüntetésével. A 3. ábra az 1. ábra fölülnézete. A 4. ábra a menesztőmozgást előállító be­rendezés oldalnézete és az 5. ábra ugyan­ennek fölülnézete. A 6. ábra egy palackformázószerkezetnek az elő fúvó formafej lengetésére szolgáló beren­dezését oldalnézetben tünteti föl. A 7. ábra e berendezés elölnézete. A 8. ábra fölülnézete. A 9. ábra azon bütyökvezeték egy részének nézete, mely az előfúvóformafejet az 1. áb­rán rajzot helyzetből kilendíti. A 10. ábra az előfúvóformát tartó fejnek rögzítésére szolgáló berendezést részben metszett oldalnézetben tünteti föl. A 11. ábra a 10. ábra egy részének balol­dalról tekintett nézete. A 12. ábra a 10. ábra fölülnézete. A 13. ábra a nyomóléghengernek és a hozzá­tartozó részeknek oldalnézete. A 14. ábra a 13. ábra részben metszett fö­lülnézete. A 15. ábra az előfúvóformát és a nyakfor­mát tartó forgatható fejek részére való támasztókarmantyú mellső részének oldal­nézete. A 16. ábra a 15. ábrának a baloldalról te­kintett részben metszett nézete. A 17. ábra a 16. ábra részben metszett fö­lülnézete. A 18. ábra a nyomóléghozzávezetést szabá­lyozó szelep részleges fölülnézete. A 19. ábra a nyomólégdugattyú mozgását szabályozó berendezésnek részben metszett oldalnézete. A 20. ábra a kész palack körül zárt kiké­szítőformának részben metszett oldalnézete. A gép a helytálló (2) alaplemezen meg­erősített függélyes (1) oszlopból áll, mely­nek alsó részét a forgatható (3) hüvely veszi körül. A (3) hüvely (4) gyűrűtoldattal, illetve peremtárcsával van ellátva, mely a (2) alaplemezen (5) görgőkön fut úgy, hogy a hüvely a fokozatos menesztéseknél az oszlop körül könnyen mozoghat. A (3) hüve­lyen a célszerűen köralakú (6) asztal van megerősítve, mely esetleg a hüvellyel egy darabban készülhet. A (6) asztal három ke­rületén egyenletesen elosztott (7) kart vagy tartótámaszt tart (3. ábra), melyek tetszés-

Next

/
Oldalképek
Tartalom