49346. lajstromszámú szabadalom • Kampó ereszcsatornák számára
_ 2 — előállítható, mélyen ívelt merevítőborda által, mely borda kampónak belső szegélyein nyugvó csatornafalat a párkánylemeztől megfelelő távolságban tartja, hogy esővíznek fölszívódása a párkánylemez és a csatornafala között meggátoltassák. 2. Az 1. alatti igényben védett kampónak egy fognatosítási alakja, jellemezve annak a párkánylemez felé meghajlított peremei által (3. és 4. ábra) oly célból, hogy a csatorna falának külső fölületéről a kampóra folyó víz könnyen lecsöpöghessen. 3. Az 1. alatti igényben védett kampónak egy foganatosítási alakja, jellemezve annak peremei a csatorna fala felé meghajlított peremei által oly célból, hogy a vízfölszívódás elkerülése céljából lehetőleg kisméretű érintkező fölületeket létesítsünk. 4. Az 1—3. alatti igényben védett kampónak egy foganatosítási alakja, jellemezve a kampónak két ellenkező irányban kétszer meghajlított szegélyei által, mely szegélyek először a párkánylemez felé, másodszor a csatorna fala felé van meghajlítva oly célból, hogy a lecsöpögést elősegítő hatáson kívül a kampónak merevítését is biztosítsuk. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS «É£ZVÉN"TAÜSASÁG NYOMOÁJA 8U0«PMlBfc