49331. lajstromszámú szabadalom • Újítások a bőrgyártásban

3 — állítunk elő, amennyiben a tetszés szerinti számban egymás mellé sorakoztatott kis bőrdarabokat illesztéseiknél középhasítású bőrrel, vagy ily bőrszalaggal borítjuk be, vagy pedig azoknak ferdén levágott illesz­kedési éleit egymásra fektetjük és hogy az egész bőrlapot, vagy bőrdarabot egész fölületén, szükséghez mérten egyik vagy mindkét oldalán mesterséges fölsőbőrré­teggel vonjuk be, mely az egyes részeket egymással összeköti, úgy, hogy , teljesen egynemű, nagy ellentállóképességű egyen­letes fölületű bőr áll elő, melynél az illesz­tési helyek teljesen eltűnnek. Kis bőrdarabok ezen összekötésének, vagyis összefüggő nagy bőrlapoknak elő­állítására szolgálnak a következő eljárás­ban leírt testek, illetőleg az ott említett keverék. Az - eljárás maga abban áll, hogy cellu­loid, vagy nitrócellulozét tartalmazó más keverékek oldott, illetőleg folyékony állar pótban alkalmas olajjal, pl. ricinusolajjal, vagy nem száradó más olajjal kezeltetnek. A keverékhez tetszőleges festékpótlékok, mint pl. anilin-, növényi, ásványi vagy fém­festékek (bronzfestékek) adhatók. Az ezen keverékkel kezelt (középrétegű hasított bőrök alkalmas módon megszárít­tatnak és a szükséghez képest ikrásíttat­nak, esetleg nem ikrásíttatnak anélkül, hogy fényappretálás, lakkbevonás, bezsí­rozás, vagy hasonló további utókezelés szükséges volna, illetőleg bekövetkeznék. A középhasíték rétegeknek az említett keverékkel való kezelése folytán rajtuk fölhám (mesterséges epidermis) keletkezik, mely bensőleg egyesül a bőrnek fölületé­vel homogén réteggé. Az ezen különböző módszerekkel előállí­tott középrétegű hasított bőrök gyakorlati alkalmazása abban áll, hogy belőlük oly bőrt, pl. díszműárúbőrt, keztyűbőrt stb. lehet előállítani, mely —anélkül, hogy hát­rányt szenvedne — vízzel lemosható. [SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A 43812. lajstromszámú törzsszabada­lomban védett eljárás foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy középrétegű hasított bőrből barkás fölsőbőrszerű bőrt fénytelen színben, festékpótlékok alkal­mazása nélkül olykép állítunk elő, hogy a kizárólag cserzésnek alávetett bőrt ricinusolajnak, vagy más nem száradó olajoknak és celluloidnak keverékével kezeljük festékpótlékok alkalmazása nélkül. 2. A 43812. lajstromszámú törzsszabada­lomban védett eljárás kivitele, jelle­mezve azáltal, hogy a középrétegű ha­sított bőrt mindkét oldalán mestersé­ges barkás fölülettel olykép látjuk el, hogy vagy mindkét oldalát festéssel, illetőleg festetlenül, vagy pedig egyik oldalát festéssel, másik oldalát festet­lenül állítjuk elő oly módon, hogy a középrétegű hasított bőr mindkét olda­lon az 1. igénypontban említett keve­rékkel kezeljük festékpótlékok alkal­mazásával vagy anélkül. 3. A 43812. lajstromszámú szabadalomban védett eljárásnak kivitele, , jellemezve azáltal, hogy a középrétegű hasított bőrt az 1. igénypontban említett keve­rék alkalmazása mellett fénytelen színű, mesterséges barkázattal látjuk el, mi­mellett a fénytelen színt olykép állít­juk elő, hogy a sajtolásnál megfelelő alacsony hőfokot alkalmazunk. 4. A 43812. lajstromszámú szabadalomban védett eljárás kivitele, mely nagy bőr­lapoknak kis hasított bőrdarabokból való előállítására, vagy természetes ha­sított bőrben lévő lyukak befoltozására irányul, jellemezve azáltal, hogy kis bőrdarabokat oldott, illetőleg folyékony celluloidnak, vagy nitrocellulozét tar­talmazó más keverékeknek ricinus olaj­jal, vagy más nem száradó olajjal való keveréke alkalmazásával egymással összeragasztunk. , .>e Rf.. . ^ÉNYTAPSA&ÁÓ NVOWOAJ* ^UCA»»Wfl»»

Next

/
Oldalképek
Tartalom