49305. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet többfokozatú gőzturbinák szabályozására
most a turbina terhelése fokozódik, akkor | az első (b) fokozatnak, ill. az első fúvócsoportnak átbocsátó harántmetszete az ekkor nagyobb mértékben nyitott (a) főszelep által átbocsátott gőzmennyiség számára túlkicsiny lesz és az (i) oldalon ható nyomás fokozódik mindaddig, míg az a megfelelően beállított (f) rugónak húzóhatásával együtt a mellékszelepet ki nem nyitja, amikor is a friss gőz az (e) csatorna útján szabadon áramolhat a következő fokozatba. A terhelés csökkenésekor az (i) oldalon fölfelé ható gőzmennyiség és nyomás is csökken, míg végre az állandó olajnyomás túlsúlyra jut és a (d) mellékszelepet ülésére szorítja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A 41538. számú törzsszabadalomban védett szabályozó szerkezetnek egy foga- ; natopítási alakja, jellemezve egy vagy tcbb, egyik oldalán a bebocsátó szelepen már átáramlott ég annak hatása alatt kissé fojtott gőznek és egy beállítható rúgónak, másik oldalán pedig állandó nyomású nyomó f olyadéknak hatása alatt álló mellékszelep által, melyeknek előbb említett oldalán a turbina terhelésének növekedésekor a gőzmennyiség és nyomás fokozódván, a nyomó folyadéknak állandó nyomása legyőzetik és így a friss gőzt a turbinának további fokozataiba, ill. fúvóiba bocsátó vezeték szabaddá tétetik. 2. Az 1. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a mellékszelepnek vagy szelepeknek, egyik oldalára ható állandó nyomást a gép olajszivattyújának nyomó vezetékéből vett olaj fejti ki. (1 rajzlap melléklettel.) "M-l.AS StáZVÉNVT4ÍA8AAÁG NVOMOAJA BUDMW4*