49282. lajstromszámú szabadalom • Üvegfödémelem és ilyen elemekből összeállított üvegfödém
hagynak szabadon, hogy megfelelő teher- | bírású vasbetongerenda keletkezzék, a (d) üveglapok jóval nagyobbak, mint a törzs- j szabadalom szerint úgy, hogy az üvegla.pok egymáshoz közelebb esnek, tehát a födém fényáteresztő képessége is nő, anélkül, hogy teherbírása csökkennék. A 2. ábrán látható foganatosítási alaknál a (d) lemezek a (g) keretek fölső szélein nyugszanak, a lemezek megerősítését a kereteken a keretek szélein alkalmazott (h) támasztékok könnyítik meg. Az üveglemezek kerületükön alkalmazott (i) alámetszés segélyével a (h) saroktámasztékok alá fogódzanak és többé-kevésbbé közel jutnak egymáshoz, úgy a ferdén beeső (k) fénysugarak az alámetszés,en át a keret belsejébe juthatnak, míg ellenkező esetben azokat a cement vagy keret fölfogná. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Üvegfödémelem a 46073. sz törzsszabadalomban védett, szabadon tartó üvegfödémhez, azáltal jellemezve, ho^y az üvegfödémelem fölső részén kiszélesedik, minek következtében egyrészt az üveglemez vagy prizma alátámasztására szolgáló kiugrás létesül, másrészt pedig az üveglemezek vagy prizmák között lévő köz az elemek egymás mellé sorozásánál csökken. 2. Üvegfödémelem a 46073. sz. törzsszabadalomban védett szabadon tartó üvegfödémekhez, azáltal jellemezve, hogy a keret fölső része, mely szélein külön sarok támasztékokkal is el lehet látva, képezi az üveglemezek vagy prizmák fölfekvési fölületeit, minek következtében az üveglemezek vagy prizmák között lévő köz szélessége csökken. 3. A 2. alatt védett üvegfödémelem egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az üveglemez egy alámetszésével fogódzik a keret fölső szélére, hogy a ferde fénysugarak a keret belsejébe beeshessenek. (1 rajzlap melléklettel.) • I'allas részvénytársaság nyomdája Budapesten.