49211. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet a mótorok munkájának a hajtandó kerekekre való átvitelére elektromosan hajtott járművek számára

ható és a szerkezeti részletek, nevezetesen a hajtóelemek közötti utánaengedő kapcso­lat foganatosítása tekintetében sokfélekép­pen módosítható, anélkül, hogy ezáltal a találmány lényege megváltoznék, SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szerkezet a motorok munkájanak a haj­tandó kerekekre való átvitelére elektro­mosan hajtott járművek számára, me­lyeknél a mótor fogaskerekek segélyé­vel a kocsitengelynek mindkét kereké­vel hajtási kapcsolatban áll, jellemezve egy, a hajtó vagy hajtott fogaskerekek mindkét párjának elemei közé iktatott, a járműnek két ellenkező oldalán lévő fogaskerekek fogai között hatásos együtt­működést biztosító, utánaengedő kap­csolat által. 2. Az 1. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja oly motorok szá­mára, melyek részben egy, a hajtóten­gelyt körülvevő ós azzal utánaengedően összekötött hüvely által fogaskerekek segélyével hordatnak, részben pedig köz­vetlenül a tengely csapágyai segélyé­vel vannak fölfüggesztve, jellemezve egy, a járműnek két ellenkező oldalán lévő hajtó fogaskerekek közé iktatott utánaengedő kapcsolat által. 3. Az 1. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve egy, a fogaskerék koszorújának peremén kiké­pezett vagy ezzel összekötött toldatok közé iktatott rugókból és a kerék tör­zsével összekötött gyűrűs peremen ki­képezett fölületekkel kapcsolódó töm­bökből álló utánaengedő kapcsolat által. 4. Az 1. és 3. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási alakja, jellemezve a kerék koszorúján elrendezett peremen kiképezett vagy ezzel összekötött tolda­tok által, melyek egyike vagy másika a kerék törzsével összekötött peremben kiképezett üregeket határoló falakhoz ütközvén a kerék koszorúja és törzse közötti viszonylagos elmozgást határolja. (2 rajzlap melléklettel.) AÉ*7V*mv taasmao ^YCMOÁJA aUOAPCST y

Next

/
Oldalképek
Tartalom