49189. lajstromszámú szabadalom • Berendezés és készülék hallható jelzéseknek villamos úton vezeték nélkül való továbbítására

pácsot magához rántja, úgy, hogy a kala­pács a (7) kohererre ráüt s ezáltal ezt nem vezetővé teszi, minek következtében a (9) áramkör és így a (13) áramkör is meg­szakad és a (14) elektromágnes a (15) ka­lapácsot elereszti, mely ennek folytán a (16) harangra ráüt. Ilyformán tehát a (2) induk­tornak lengetéae által egymásután hallható jelzéseket adhatunk le, melyeknek kellő csoportosítása által — úgy mint a Morse­féle jelekkel — csakhogy hallható módon bármilyen szöveget továbbíthatunk. De használható ezen készülék tisztán csengetésre is, pl. házi csengőnek, vagy riasztókészüléknek. Az 1. ábrán föltüntetett vevőkészülék a leírttól abban különbözik, hogy a tökélet­len kontaktusnak egyik része egy rezgő membrán, mely a kalapácsot is helyet­tesíti. A tökéletlen kontaktus (17) széncsúcsok­ból és a rugalmasságánál fogva ezekhez tá­maszkodó (18) membránból áll. A (18) mem­bránra a (19) elektromágnes hat, mely ger­jesztésekor a membránt magához ragadja s ennek folytán a széncsúcsoktól eltávo­lítja. Az elektromágnesnek (21) gerjesztő áramkörébe a föld és légvezeték, valamint a tökéletlen kontaktus is be van kapcsolva. Ha már most az elektromos hullámok a tö­kéletlen kontaktust vezetővé teszik, akkor a (21) áram a (19) elektromágnest gerjeszti, mely erre a (18) membránt a (17) széncsú­csoktól eltávolítja, úgy, hogy az áramkör ismét megszakad. Ezzel egyidejűleg azon­ban a membrán hangot is ad és pedig any­nyiszor, mint ahány hullám a készülékhez érkezett, vagyis mint ahányszor a (2) in­duktort kilengettük. Hogy a hangokat job­ban hallhassuk, a membránt kagylóval lát­juk el. Magától értetődik, hogy a (19) elektro­mágnes helyett poralizált mágnest íb hasz­nálhatunk, mely a (21) áramkörnek az elek­tromos hullámok hatása folytán való záró­dásnál a membránt eltaszítja, áramszaka­dásnál pedig vonzza. Természetes, hogy ezen esetben a mágnes és a széncsúcsok membránnak ugyanazon oldalán vannak al­kalmazva. Ugy a leírt adó-, mint a vevőkészülékek is erre alkalmas hordozható tokban helyez­hetők el, mely a szükséghez képest stativ­val is ellátható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés hallható jelzéseknek villa­mos úton vezeték nélkül való továbbí­tására azáltal jellemezve, hogy a küldő* állomáson egy kézzel működtethető 'szikraindító készülék, a vevőállomáson pedig egy oly vevőkészülék van alkal­mazva, melynek a tökéletlen kontaktust helyreállító ütőszerkezete hangot adó készülékkel van kombinálva. 2. Az 1. alatt igényelt berendezésnél al­kalmazott adókészüléknek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy áram­forrásul egy kézzel forgatható vagy len­gethető forgórésszel bíró mágnesinduk­tor van alkalmazva. 3. Az 1. alatt igényelt berendezésnél al­kalmazott vevőkészüléknek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a töké­letlen kontaktust helyreállító kalapácsa tökéletlen kontaktus és egy harang kö­zött van alkalmazva, úgy, hogy vala­hányszor a tökéletlen kontaktusra ráüt, utána közvetlenül a harangra is üt. 4. Az 1. alatt igényelt berendezésnél alkal­mazott vevőkészüléknek egy kiviteli alakja azáltal jellemezve, hogy a töké­letlen kontaktus egyik részét egy tele­fonmembrán képezi, mely egy az elek­tromos hullámok hatása alatt zárt áram­körbe beiktatott elktromágnes hatása alatt áll olyképpen, hogy áramzáródás esetén a mágnes a membránt a tökélet­len kontaktus másik felétől eltávolítja, úgy, hogy az áram megszakad és egy­szersmind hang is keletkezik, (1 rajzlap melléklettel.) PAU.4S RÉSZVÉNYT/ÍR8A8Á8 NYOMDJu* BUDAPC6TBM

Next

/
Oldalképek
Tartalom