49179. lajstromszámú szabadalom • Elektromos távnyomtatókészülék folytatólagosan mozgatott papírszalaggal
által egy, a (q) csapágyban (r) tengely körül forgatható kétkarú emelővel yan kap-csolva, amely utóbbinak fölső karjára (t) ellensúly, alsó (u) karjára pedig (b) vasmag nehezedik. A (b) vasmag súlya nyugalmi állapotban a (t) ellensúlyt (s, u) hogy az (0 festékpárna a betűre nyomódik. Az áramkör bekapcsolása alkalmával a szolenoid a, vasmagot behúzza, és ezzel a (t) ellensúlyt fölszabadítja, amely az (s, u) emelőkarok révén megemelve tartja, úgy,, emeltyűt a (v) ütköző által határolt és az ábrán pontozottan föltüntetett helyzetbe elfordítja. Az (s, u) emeltyűnek ezen elfordulásával az (!) festékpárnát tartó (m) emeltyű (p) zsinór segélyével együtt forgatta tik el úgy, hogy az (1) festékpárna által megnedvesített betű idejében szabad utat nyer ahhoz, hogy a (b) vasmag által a mozgó papirszalaghoz lendíttessék. A jelen találmány tárgyánál arról is történt gondoskodás, hogy a készülék! használatközben egy ellensúllyal működtetett emelőmű által a betűről eltávolított festékpárna friss festék fölvétele céljából; a festéktartóhoz vitessék. Az ábrán példa-kép föMntetett kiviteli alaknál a (w) födő vei lezárható, rögzített vagy kicserélhető (x) festéktar tó fenéklapjának egy nyílásában az (y) nemezszaliag van elhelyezve,, amely a festéket a párnára juttatja. Hogy a festékpárnának a nemezszalaghoz yaló ütődései közben a festék szét ne fröccsenjen, a festékpárnán egy kellő méretű (z) tölcsért helyezőink el. Több készüléknek egymás mellett sorban való elrendezésénél a (h) papírszalagnak, valamint az (1) festékpárnának és a festékmegújító szerkezetnek oly szélességet adunk, hogy azok az összes készülékekhez szolgáljanak. A leírt távnyomtató készülék főkép önműködő elektromos tűzjelzésre alkalmas. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromop távnyomjtató készülék, amelynél a betű egy szolenoid közvetítésével üttetik le egy folytatólagosan mozgatott papírszalagra, azáltal jellemezve,, hogy a betűtartó közel függőleges helyzetben egy vízszintes tengely körül forgathatóan van ágyazva, és alsó végén egy beállítható (k) ellensúllyal van ellátva úgy, hogy ez utóbbi a dűlt helyzetű szolenoidban mozgó vasmag által elütött betütartót lenyomás után azonnal visszarántja a papírszalagról, s ennélfogva ezen éles lenyomatot kapunk. 2. Az 1. pontban igényelt távnyomtató készülék, jellemezve azáltal, hogy a (b) vasmagnak elmozdulása alkalmával egy súllyal terhelt emelőmű jön működésbe, amely az (1) festékpárnát a betűről eltávolítja, és az (x, y) festéktartóhoz viszi, amelyből újra friss festékkel telíttetik. (1 rajzlap melléklettel ) Pallaa részvénytársaság nyomdája Budapesten,