49127. lajstromszámú szabadalom • Összerakható csónak
dezve, melyek a csónak összecsukását teázik lehetővé. Az említett váz fölé a vízáthatatlan (d) vitorlavászon van ismert módon fölhúzva. A csónak oldalfalait kampós végű függélyes (e) rudak merevítik. A csónak összecsukását a, jelen találmány szerint a kiakasztható (g) rudak akadályozzák meg, melyek a szerkezet össze csukás a előtt az (f) alátétlemezbe sülyesztett horgoktól kiemeltetnek. Az (m) kampók szállítás megkönnyítésére, azonkívül a csónaknak a hajó födélzetére vagy más helyen való rögzítésére szolgál, végül arra, hogy a több csónak egymás mögé való helyezése által könnyen hidat verhessünk. A (^pántok között ismert módon a csónak hosszár ban haladó (n) hosszlemezek vannak elrendezve. Szerkezeti részleteiben a találmány tárgya sokféleképen módosítható anélkül, hogy a találmány lényege ezáltal változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Összerakható csónak, mely egy merev vázra húzott víaáthatlan vászonból áll, jellemezve azáltal, hogy a csónak nyitott helyzetben harántirányú kiakasztható rudak által merevíttetik, 2. Az 1. alatti igényben védett csónaknak egy foganatosítási alakja^ jellemezve azáltal, hogy a csónak szegélye a szerkezet súlyának megkönnyítése céljából parafarűdból áll. 3. Az 1—2. alatti igényben védett csónaknak egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a parafarúd kenderkötélre vagy drótra ráhúzott parafagyűrűkből van összerakva. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.