49037. lajstromszámú szabadalom • Izzólámpa foglalat

belső (n) dudorodása a szigetelő kőmassza gyűrűalakú (o)dudorodásához szorul, mely ez­által fogva tartatik. A szigetelő kőmassza a szokásos alakkal ellentétben külső (k) szé­lén sík, hogy a szigetelő csészét föl lehes­sen csavarolni, ami lehetetlenné válnék, ha kinyúló részek stb. volnának. A szigetelő kőmasszán a fölső köpenyrészbe az (i) tö­mítő korong helyeztetik be, melyet szige­telő csésze és a szigetelő kőmassza közé be kell szorítani, hogy kifogástalan tömítést létesíthessünk. Az (f) szigetelő csésze az alsó (e) köpenyrészszel azáltal van oldhat­lanul összekötve, hogy ezen alsó köpeny­rész a szigetelő csésze (p) dudorodása köré van hajlítva. Az (f) szigetelő csésze nyak­toldata az alsó (e) köpenyrészen át annak fölső végéig ér, mely itt célszerűen szintén 3, szigetelő csésze fölső széle köré van haj­lítva. Mielőtt az (e) köpenyrészt a (b) köpeny­részbe csavarolnók a (p) dudorodásra, illetve .a föléje hajlított (e) köpenyrészre kaucsuk­ból vagy más ily anyagból való (m) alátét közbeiktatása mellett az (1) ernyőt helyez­zük. Ezután az alsó (e) köpenyrészt az (f) szigetelő csészével és az (1) ernyővel a sík köpenyrészbe jól becsavaroljuk és a szige­telő kőmasszához szorítjuk. A szigetelő kő­massza alsó (h) síkja érdes, minek folytán a szigetelő csészének célszerűen szintén ér­des fölső szélének meghúzásánál a két rész között ágyazott (i) tömítő korong a szigetelő kőmassza érdesített íölületébe szoríttatik. Ezáltal szigetelő kőmassza és szigetelő csésze között lég- és árammentes kapcsolat léte­sül. Egyidejűleg az (f) szigetelő csésze belső falával és áramhozzávezető szorítók (k) csa­varfejeihez támaszkodik úgy, hogy ezen csavarok lazulás ellen biztosíttatnak. Emel­lett az összeszorított (i) tömítő gyűrű, ami­dőn a csavarfejekhez szorul, esetleges pon­tatlanságokat kiegyenlít. Az alsó köpenyrész meghúzásánál egyút­tal az (1) köpeny a fölső és alsó köpeny­rész között rögzíttetik. Az egész kapcsolat nem szándékolt ol­dása az elért csavarmenetbiztosítás folytán lehetetlen; a betét a szigetelő csésze és szigetelő kőmassza a csatlakozó hüvelyben elfordulás ellen biztosítva van, bármely irányban való oldódás ki van zárva. A fog­lalat tehát magában zárt szigetelő hüvelyt képez, melynél a hátsó oldal beragasztatik úgy, hogy a fémtokra való áramátmenet lehetetlenné van téve. Az egyébként szük­séges kettős csészetartó ezen elrendezésnél fölösleges. A berendezést minden fajta szokásos fog­lalatnál nehézség nélkül lehet alkalmazni. Hogy pl. A Swan-féle talpalakhoz lehessen használni, az (f) szigetelő csésze csavarme­netes nyakrészévei összekötött második (e) köpenyrész a Swan-foglalat alakjának meg­felelően képeztetik ki és a Swan-foglalat külső köpenyére csavaroltatik föl. A szigetelő csésze célszerűen üvegből való és különféle alakkal bírhat; két alak az 1. és 5. ábrákon van föltüntetve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Foglalat izzólámpák számára, melynél a köpeny a szigetelő gyűrű tartására szol­gál, azáltal jellemezve, hogy a köpeny két részből áll, melyek közül az egyik, a csatlakozó hüvelyre fölcsavarolt, az ezen célra szükségelt csavarmeneteken kívül még egy második ellencsavarme­nettel bír, amelybe a szigetelő gyűrűt tartó második köpenyrész csavarmene­tekkel beleillik. 2. Az 1. igényben védett ízzólámpafoglalat foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a második köpenyrész oldhatatla­nul van a kifelé bővülő szigetelő csé­szével Összekapcsolva. 3. Az 1. és 2. igényben védett ízzólámpa­foglalat foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a szigetelő csésze, ak­kor, amikor a második köpenyrész az elsőbe becsavaroltatik, a szigetelő kő­masszához, illetve egy közbenső réteg­hez szorul, míg a belső fala a hozzáve­zető szorítók csavarfejeihez támaszkodik úgy hegy egyidejűleg tömítést érünk el és a csavarok lazulás ellen biztosíttat­nak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom