49013. lajstromszámú szabadalom • Léggömbváz
mindinkább csökken. A tartók hossza és száma úgy van megválasztva, hogy azoknak kihajlásai (hullámai) lehetőleg egyenlő széles négszögalakú szemeket képezzenek, ahol éppen a szemeloszlás ezen módja határolja meghatározott módon a tartók számát a váz kerületén. Ha pld. a váz 16 m. legnagyobb külBŐ átmérővel, tehát krlb. 50 m-res kerülettel bír, akkor a 75 cm-es szemtávolság mellett a középen 50:0*75=66 hossztartót kell elrendezni. A két végen, ahol tehát a hossztartók részben összefutnak, 3 m-es átmérőnél és 50 cm. szemtávolságnál pld. már csak 18 tartó adódik ki, míg a közepén lévő 66 hossztartó csak addig terjed mindkét oldalon, míg ezen 66 tartó együttvéve, 50 cm-es szemtávolság mellett 33 m. kerületet, vagy pedig krlb. 11 m. átmérőt ad ki. Innen mindkét csúcs felé mindig több és több tartó végződik, míg a szélső pontokon krlb. már csak 12 tartó fut össze. Ezen sugárirányú, parabolaalakú (a) hossztartók mint említettem, kihajlásaikkal egymásra támaszkodva vannak az 1. ábra szerint vázzá egyesítve, ahol is különböző helyeken (pld. egyszer a közepén és két vagy négyszer minden oldalon) (b) harántirányú darabok által tartatnak tartatnak egymástól megfelelő távolságban, (5. ábra) melyeknek peremei ugyancsak (e) aluminiumvasa-1 ásókkal vannak merevítve. (4. ábra) Az álló és sugaras helyzetű (a) hossztartók szemei más helyeken keresztalakú (d) drótok vagy vonórudak segélyével lehetnek összekötve (6. ábra), melyeknek keresztezési pontjai össze vannak hegesztve, más módon Összeerősítve. Ezen szemekből álló váz tehát minden oldalról terhelésképes, ideális aránylag nagy szilárdságú tartó, melyet az eddigi szerkezeti eszközökkel^ egyenlő súly mellett, elérni nem lehetett. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Léggömbváz sugárirányban elrendezett fa-, alumínium-, vagy hasonló anyagból álló hosztartókból, jellemezve azáltal, hogy ezen tartók hullámalakban vannak meghajlítva és hullámhegyeikkel érintkezve köralakban vannak egymással egyesítve. 2. Az 1. alatti igényben védett váznak egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a váz két végétől kezdve először kevesebb, azután a közép felé miudig több és több oly hullámalakú hossztartó kapcsoltatik egyenkint egymáshoz, hogy a keletkező négyszögletes szemek, lehetőleg egyenlő nagyok maradjanak és ne bővüljenek, ill. ne csökkenjenek. 3. Az 1. alatti igényben védett váznak egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy ezen sugárirányú, hullámos hossztartók néhány helyen harántirányú (b) lemezek, más helyeken pedig keresztirányban húzott drótok, vagy (d) vonórudak által tartatnak egymástól bizonyos távolságban és egyidejűleg merevíttetnek. 4. Az 1. alatti igényben védett váznak egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a hossztartók peremei fölül és alul egyidejűleg vasalás gyanánt szolgáló könnyű fémből, vagy fából álló lécek segélyével merevíttetnek. (2 rajzlap melléklettel.' PALUtS RÉSZVÉNY 1 AJÍSAflÁO NYOMtWÜ* BUDAPESTEK