48999. lajstromszámú szabadalom • Vakológép
zuk; akkor a (c) kerekek fölfelé való emelkedés közben és a (e) fogas-állvány befolyása által az egész (b) lapátszerkezet forgásba jön a (a) tartályban lévő anyagot részletekben alulról fölfelé a falra csapja. A Ill-ik ábra (1) jelű alkatrésze egy lénia szerű szerkezetet mutat, mely negyedköralakú rügós csavar által szabályozható. Ez arra szolgál, hogy a falra csapott vakolatot kiegyengesse, simítsa, vagy annak bármily más formát adjon. Ezen léniás szerkezet az egész anyagtartályon harántirányban végig fut. Ha már most a (a) tartály fölfelé való mozgása közben a falat eléggé bevakolta, úgy a (c) kerekeknek egy excentrikus mozgása által való kikapcsolása a (e) fogasállványból, lehetővé teszi, hogy az (a) edény leeresztése közben ne vakoljon. A (e) fogas-állvány alul egy vájazattal, vagy kereken egy kis sínekkel ellátott vízszintes pallón áll, a fölső végén pedig vagy hegyes véggel a vízszintes hézagokba kapaszkodik (m), vagy pedig egy előre vízszintesen leszögezett párkánylécen mozog j megfelelő (n) tagozással ellátva. Az egész szerkezet egy (c) létrával (I. és II. ábra) melyen a (j) és (k) fogaskerekek fix rajta vannak és melyre a tartályfölhúzó készülék rá van szerelve a falhoz támasztatik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vakoló-gép jellemezve egy a bevakolandó fallal párhuzamosan mozgatható, a fal felé fordított oldalon hossznyílással ellátott (a) anyagtartály s abban forgathatóan ágyazott oly (b) lapátos dob által, mely fogaskerekekkel az (a) anyagtartálynak fölfelé való emelkedése közben egyidejűleg forgásba hózatik, miáltal a vakolati anyagot a falhoz röpíti. 2. Az 1. alatt igényelt vakológép kiviteli alakja jellemezve az (a) anyagtartályban forgó (b) lapátos vakolódob tengelye végén 2 drb. fogaskerékbe kapaszkodó (e) fogasállvány által, azon célból, hogy hogy a (a) tartány függőleges mozgatásánál a vakolódob egyidejűleg forgásba hozassék. 3. Az l. alatt igényelt vakológép kiviteli alakja jellemezve az (a) anyagtartálynak a fal felé eső nyílása előtt alkalmazott csavarok segélyével negyedkörben elállítható és rögzíthető (1) lénia által, azon célból, hogy a falra röpíte'tt vakolatot simítsa esetleg profilírozza. (1 rajzlap melléklettel.) .albae «£6zv**> t ar8a6á3 wouoa*.