48980. lajstromszámú szabadalom • Hajótest
- 2 — konvergálnak, mintha az említett vonalak különböző görbületi mértékkel biró görbék szerint futnak. Egy további előny abban áll, hogy a hajó részei könnyebben és olcsóbban állíthatók elő, ha a határolófölületeket sikra és egyenesre vesszük, mint az esetben, ha a hajtótest fölépítésére bonyolult görbületeket alkalmazunk. Ezenkívül egyenesvonalú határolófölületek mellett a bordák is egyenesre kétendők, míg az ismert hajóépítési módoknál a bordákat nehezen kiszámítandó és előállítandó görbék szerint kell gyártani. Az új építésimód szerint készülő hajó alkatrészei bármely vasszerkezeti műhelyben előállíthatók és a hajógyárban csak összeállítást kívánnak úgy, hogy a hajó építési ideje lényegesen rövidebb. Eddigelé a bordák a hajótest főtámaszát képezték. Ellenben az új építésimód szerint a hajótest súlya lényegesen csökkenthető, minthogy a hajótest vízszintes fölületei a hajótest súlyának tartóit képezik és a hajótest súlyát ellentétben az eddgi hajókkal nemcsak az általános vízkiszorítás hordja. Az új építésimód által elérjük továbbá, hogy a hajóorr és maga a far is közreműködik a teher hordásában, míg az eddigi építésimódnál egyedül a hajó középrésze hordta a terhet és ezenkívül még a hajóorrt és a fart is hordania kellett. Mint ugyanis a rajzból kitűnik, a hajó bizönyos vízmélységig merül be, úgy hogy a szükséghez képest a víz alatt különböző (i, k) szögletek fekszenek. Ezek a szögletek, mint már föntebb említettem, hordfölületeket képeznek és az egész hajónak stabilitását úgy szélességében, mint hosszában is növelik. Az új építésimód egy további előnye abban áll, hogy a hajócsavartengelyek egy nyúlványban a hajótesten kívül is egészen a propeller csavarfejéig vezethetők és megfelelően ágyazhatok, továbbá hogy maguk az (e) csavarok is megfelelő mélyen rendezhetők el a vízben, anélkül, hogy a hajó szélén túlnyúlnának. Az íves határolóvonalakkal biró eddigi hajóknál a csőtoldatban vezetett vagy bakok által alátámasztott hajócsavartengelyt szabadon kellett ágyazni. A víz alatt fekvő ha tároló vonalakat egyenes vonalban való kiképzése folytán a víz a legrövidebb úton és tökéletesen vezettetik a csavarokhoz (7. és 10. ábra), míg az ismert építésimódnál a vízhozzáfolyás csak örvénylőmozgásban történik és a csavarszárnyak igen közel fekszenek a hajófalhoz. Az eddigi építésimódnál a választott görbe szerint való erős megvékonyítás folytán a csavarok a hajó oldalszélein kiállnak, úgy hogy a hajónak a rakodóparthoz való odaállításánál megfelelő támasztórudakkal kellett a csavarnak a partfal által való megrongálását elkerülni. Az új építésimód szerint a hajó egyenes vonalú határolófölületével teljesen a partfalhoz fekhetik, úgy hogy nagy rakóhidak illetve erősen kiálló daruk alkalmazása fölösleges. A hajótest új építésimódja bármely hajótipusnál használható. Különösen előnyös azonban az új építésimód hadihajók részére, mert ezeknél lehetővé teszi, hogy a . tüzérséget bármely helyen, tehát elől is elhelyezhessük (6. ábra). SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hajótest, jellemezve azáltal, hogy építési vonalai egyenes vonalakban futnak. 2. Az 1. igénypont szerinti hajótest kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a hajó mellső részének határolóvonalai egészen a legnagyobb szélességig egyenes vonalbán vannak vezetve, mire azok egyenes vonalban a far felé konvergálnak. 3. Az 1, és 2. igénypont szerinti hajótest kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a hajónak a víz alatt lévő. egyenes vonalakkal határolt részei lépcsőzetesek úgy, hogn a hajóorr és a far is bordafölületekkel bír, melyek a hajótest stabilitását növelik. 4. Az 1., 2. és 3. igénypont szerinti hajótest kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a víz fölött lévő hajórészek is lépcsőzetesek úgy, hogy a födélzet tere is kedvezően kihasználható. 5. Az 1.—4. igénypont szerinti hajótest kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy