48886. lajstromszámú szabadalom • Háromszárú körző
külön-külön bármely-' tetszőleges helyzet-* ben rögzíteni, mivel azok egymástól teljesen függetlenek. A (11) szorítócsavar segélyével pedig a (3) középső szárat lehet bármilyen helyzetben rögzíteni. Lehetséges az is — és épen ez képezi a találmány főelőnyét és jellemző tulajdonságát — hogy az egyik (2) oldalszárnak és a fölhúzott (3) középső szárnak rögzítése által megtartsunk egy bizonyos méretet és azzal a (3) szár lebocsátása után újból dolgozzunk, eközben pedig a körzőt közönséges körző gyanánt használhatjuk oly módon, hogy a másik külső szárat mozgatjuk, üli. beállítjuk a rögzített külső szárhoz viszonyítva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Körző, azáltal jellemezve, hogy annak három szára van, melyek közül a két I külső egy vezetőrószben forgathatólag van elrendezve úgy, hogy bérmilyen helyzetbe be lehet őket állítani, míg a középső szintén rögzíthető saárat hosszirányban is el lehet tolni és be lehet állítani azon célból, hogy a körzőt egy közönséges körző, vagy pedig két külön körző gyanánt lehessen használni. 2. Az 1. igénypontban védett körzőnek ejy kivitele, azáltal jellemezve, hogy a két külső oldalszárat egymástól függetlenül lehet elfordítani, illetve rögzíteni, míg a középső szárat még hosszirányban is be lehet állítani, azon célból, hogy az egyik oldalszár és a középső szár által meghatározott méretet megtartva, közben a körzőt közönséges körző gyanánt használhassuk és a középső szár lebocsátása után ezzel a rögzített mérettel tovább dolgozhassunk. (1 rajzlap melléklettel.) uttzvénviaiiftfciun nyrwioám quoapwto»