48771. lajstromszámú szabadalom • Újítás létrákon
Iótrarudak egymással nem párhuzamosak, hanem egymás fölé hajlanak úgy, hogy az (a) szárny fölső (a') végei beleillenek a (b) szárak (b') végei közé. Az illesztés és összeerősítés céljából a létrarudak mindkét végükön (e), ül. (f) pánttal vannak ellátva, mely egyfelől a (b), ül. (a) létrarúdhoz va,n erősítve, melynek három oldalához hozzásimul, míg a negyedik oldalon, amelyen a másik létrarúd illesztetik, oly nagy kibővüléssel bír, hogy az (a) létrarúd (a') végét, ill. a (b) létrarúd (b') végét éppen magába képes fogadni úgy, hogy a létravégeknek összeillesztésekor oldalirányú egymáshoz képest való elmozgások meg vannak akadályozva. A mindenkori fölső létravégekben (s) csap körül elforgathatóan (r) kilincs van. megérő- / gítve, melyét 4 ábfáti jelzett helyzetében (t) rúgó igyekszik megtartani, míg a megfelelő alsó (b') létravég egy kilincsfogszerű (b") bevágással bír úgy, hogy ha a (b) részt az (a) részre reátoltuk, az (r) kilincs a létrarészek széthúzását mindaddig megakadályozza, míg az (r) kilincset az (u) vonórúdacska, vagy bármely más módon ezen gátló helyzetéből (t) rúgó ellenében vissza nem húzzuk. 2. ábrán látható három ilyen létrarész összeállított állapotban; fölső (d) vége pld. ablakpárkánynak támaszkodik neki, míg alsóbb részén a hozzá (i)' rudakkal kötött (m) merevítő gerendákkal lehet megtámasztva, mely utóbbi a létrához (1) csapok segélyével erősíthető. 3. ábra az elvnek kétágú létrára való' alkalmazását tünteti föl, melynél a két legfölső (d, g) létrarész vagy az ismert módon lehet csuklósan összeerősítve, vagy pedig, megfelelő kampókkal ideiglenesen egytttásbat akasztva, mikor is a létra kellő merevségé (i) merevítő rudakkal éretik el. A létra használata az eddigiek után magyarázatra nem szorul. SZABADALMI IGÉNY. I Újítás létrákon, jellemezve az egymáshoz képest ferde szöget bezáró (a) létrarudak szabad végeire erősített és az illeszkedj létravégek befogadására alkalmas (e, f) i zárt pántok, valamint a létravégeken alkalmazott (t) rúgóval állandóan kifelé szorított és pld. (r) rudacska segélyével visszahúzható (r) kilincs, valamint a megfelelő illeszkedők létravégen kiképezett kilinesfogszerű (b") bevágás által azon célból, hogy a megfelelő létravégek összeillesztése által egyetlen szilárd hoszszabb létra legyen több rövidebb létrából összeállítható. (1 rajzlap melléklettel.) Paltas részvénytársaság nyomdája Budapesten.