48723. lajstromszámú szabadalom • Rögaprító
— 2 — lünk, a (11) emeltyű segélyével az (1) keretet annyira lesülyesztjük, hogy a (7) kések a talajba kissé bevágódjanak. Ha most a készüléket fogatos erővel megindítjuk, a göröngyök egyrészt a kiélezett (7) kések alsó, valamint elülső élei által fölapríttatnak, másrészt pedig, amennyiben nagyobb terjedelműek, a (7) késekre föltolódnak és a forgó (4) morzsolóhenger (6) kései által szétmorzsoltatnak, mimellett a (7) késeknél magasabb (1) keretfalak a göröngyöknek oldalt való kitérését, ill. a gépből való kihullását gátolják, llykép a késeknek kellő távolságban való elrendezése, valamint a (4) henger forgási sebességének kellő megválasztása által módunkban van az aprítási müveletet tetszőlegesen szabályozni. A (6) és (7) késeknek egész hosszukban való kiélezése könnyűmenetű és tiszta munkát tesz lehetővé. Azon körülmény, hogy a (6) kések a (7) kések közeibe nyúlnak az aprítást rendkívül hatásossá és erélyessé teszi, mimellett a (6) késeket célszerűen a mozgási iránnyal ellenkező irányban kissé visszahajlítva rendezzük el óly célból, hogy a talajban lévő gáz azokon fönn ne akadjon, és az aprítási munkát ne gátolja. A (4) hengeren a (6) kések között célszerűen még rövid (14) peckeket rendezünk el ugyancsak kissé visszahajlítva a mozgással ellenkező irányban, amelyek nem érnek a (7) kések közé, hanem csak az anyag továbbszállítására szolgálnak. Továbbá a (7) késeket is előnyösen különböző hosszban képezzük ki és fölváltva egy rövidebb és egy hosszabb kést rendezünk el egymásmellett, ami ugyancsak igen kedvezően befolyásolja az aprítási munkát A morzsolóhengert rugalmasan, illetőleg függélyes irányban eltolhatóan is ágyazhatjuk oly célból, hogy ha a morzsolóhenger és a (7) kések közé valamely kemény tárgy, pld. kő, tégla stb. kerül, a henger kitérhessen, és így a szerkezet meg ne rongálódjék. Egy morzsolóhenger helyett természetesen többet is elrendezhetünk, s azokat célszerűen különböző, hátrafelé csökkenő magasságokban rendezhetjük el a (7) kések fölött úgy, hogy az aprítás fokozatossá válik. Epúgy az (1) keret ágyazását is a rajzolt kiviteli alaktól eltérően eszközölhetjük anélkül, hogy ezáltal a találmány lényegétől eltérnénk. így például az (1) keret hátsó részét alkalmas emelőszerkezet segélyével a keret előrészéhez hasonlóan megemelhetően és lesülyeszthetően függesztjük föl úgy, hogy a (7) fésűk mély járatát és hajlásszögét mindenkori szükséghez szabhatjuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Rögaprító, jellemezve a talajban járó fésűszerüen elrendezett (7) kések és ezek fölött alkalmazott, a (2) járókerekekkel kényszermenetűleg összekapcsolt (4) morzsolóhenger által, amelynek (6) morzsolókései a (7) kések közé nyúlnak. 2. Az 1. pontban igényelt rögapritó foganatosítása, azáltal jellemezve, hogy a (4) morzsolóhenger tengelye utánengedően, ill. függélyes irányban eltolhatóan van elrendezve. 3. Az 1. pontban igényelt rögaprító foganatosítása, azáltal jellemezve, hogy a (7) késeket tartó (1) keret hátsó része a (2) járókerekek tengelyén van elforgathatóan ágyazva, míg mellső része magassági irányban beállíthatóan van fölfüggesztve. 4. Az 1. pontban igényelt rögaprító, azáltal jellemezve, hogy az (1) keretnek úgy mellső, mint hátsó része magassági irányban beállíthatóan van tölfüggesztve. 5. Az 1. pontban igényelt rögap tító foganatosítása, jellemezve egy-egy hosszabb és egy- egy rövidebb (7) késnek fölváltva való elrendezése által. 6. Az 1. pontban igényelt rögaprító foganatosítása, azáltal jellemezve, hogy a morzsolóhengeren a (6) késeken kivül az anyag továbbszállítására szolgáló rövid (14) peckek is vannak elrendezve, mimellett úgy a (6) kések, mint pedig a (14) peckek célszerűen a morzsolóhenger forgásával ellenkező irányba kissé visszahajlítva rendeztetnek el oly cél-