48707. lajstromszámú szabadalom • Nyomással működtetett órafölhúzó szerkezet
2 -gaskerekek révén, a merev emeltyűt lassan visszatolja eredeti (kiinduló) helyzetébe. Az erre szükséges szerkezet a 2. és 3. ábrákon láthátó. Az óra rugójának egyik vége a nyitott rúgódobon kívül horgonyzandó el, (pl. az óraház [váz] valamelyik részéhez), 2. és 3. ábrán (f) pontban, a másik vége pedig a rúgódob tengelyéhez 3. ábrán (h) van erősítve (g) pontban. Továbbá szükséges, hogy a rúgónak ellentétes irányú lefutását gátló kilincs, a 2. és 3. ábrán (e) jelzéssel, (ellentétesen a szokott rendszerrel) magán a 2. 3. ábrán (c)-vel jelölt, az 1. ábrán (k) jelzésű nagy fogaskeréken legyen megerősítve és belekapaszkodjék a 2. és 3. ábrán (b)-vel jelölt fogaskerékbe, mely szilárdan rá van ékelve a 3. ábrán látható (h) vastag tenhelyre és nevezett (e) kilincs hajtja, a máskülönben forgathatóan mellette lévő (2. és 3. ábrán) (e) kereket. A 2. és 3. ábrán látható (d) korong csak arra szolgál, hogy a rugót a (e) nagy fogaskerékkel közre fogja. Ezen rúgó a 3. ábrán vízszintes vonalakkal van ábrázolva. A 2.és 3. ábrán (c) jelzésű kerék azért ül lazán (h) tengelyen, mert a szerkezet fölhúzásakor nem szabad ellentétes irányú forgást végeznie, nehogy a vele kapcsolatban lévő mutatókat is elfordítsa. J Nagy előny a merev emeltyűnél, hogy rúgószakadás ki van zárva. Találmányom tehát kiküszöbölvén, a fölhúzásnál az eddigi sodronymódszert, egyszerű nyomás útján teszi lehetővé az óra fölhúzását. Tárgyalt szerkezet könnyen alkalmazható bárminemű órához megfelelő mellékes átalakításokkal; ép így a nyomógomb a zsebóráknál a födélugratásra, mutatóigazításra, szóval ezen megszokott működésekre könnyen alkalmassá tehető. Szabadalmi igény. Nyomással működtetett órafölhúzó készülék, jellemezve azáltal, hogy egy, a rementoir óráknál alkalmazásban lévő remontoir rúdnak megfelelő rudacska a reá gyakorolt nyomás folytán hossztengelyének irányában való mozgását egy, egyik végén szabadon alátámasztott emeltyűre átszármaztatva, ezen emeltyűnek fogazott részével az órarúgó fölhúzását azáltal eszközli, hogy az e célra alkalmazásban levő fogaskerekeket megfelelő mozgásba hoz, ezen művelet befejezése után pedig eredeti helyzetébe rúgónyomás, illetve a járószerkezet mozgása által tér vissza. (1 rajzlap melléklettel ) RÉBZVÉNVTÁR8AAÁG NYOMDÁJA W3IBMVOnil