48612. lajstromszámú szabadalom • Készülék függöny fölhúzására, rögzítésére és leeresztésére
hogy a (a) függönykeretet (f) zsinór segé- | lyével teljesen fölhúzzuk, mikor is (k) szög- | emeltyű fölfelé álló karja (a) kereten megerősített (q) lemez (p) kivágásába ugrik be úgy, hogy a keret beakasztódik. A függöny leeresztésénél viszont előbb (a) keretet (f) zsinór segélyével előbb föl kell húznunk, majd a lelógó (m) zsinór megfeszítése által (k) szögemeltyű fölfelé álló karját (n) rúgó hatása ellenében (c) tok falai közé forgathatjuk be, miáltal a kiakasztás megtörténik es a függöny (f) zsinóron lebocsátható. Miután a függönyök legalább két készülékre akasztatnak, egy közös helyről való kezelés lehetővé tétele céljából az egyik oldalon megerősített, teljesen kongruens készüléknek hasonló rendeltetésű (f) és (m') zsinórjait átvezetjük a másik készülékhez, melyek (i), illetőleg (1) csigák körül vezetve párhuzamosan haladnak (f) és (m) zsinórokkal. Hengeres pálcákon megerősített függönyök fölhúzására és rögzítésére szolgáló készüléknél (3. és 4. ábra) a (c) tokban ágyazott (r) csiga, (s) görgő körül vezetett és (t) csigák között haladó (f) zsinór segélyével föthúzható (b) függönyrúd fölfüggesztésére (u) csap körül lengethető (v) horog szolgál, melyet a fölhúzott (b) rúd önműködőlég kibillent s mihelyt az a horog (z) végét elhagyta, a rajzban föltüntetett helyzetet foglalja el úgy, hogy (f) zsinór utáneresztésénél a lefelé haladó (b) függönyrúd alátámasztást nyer. A függönyrúd kiakasztása (v) horgon megerősített és (x) görgőn át (y) csigák között vezetett (m) zsinór segélyével történik, amennyiben (b) függönyrúd fölhúzása után (m) zsinór meghúzásával (v) horog kibillen és a függönyrúd szabadon ereszthető le. A (c) tok kicsákozott füleiben ágyazott (t) és (y) csigák egyszersmind a másik oldalon megerősített készülék átvezetett (f'j és (m') zsinórjainak irányítására szolgálnak. Megemlítendő végül, hogy a készülék tokja nem csupán csákozás, vagy sajtolás útján állítható elő, hanem előnyösen öntvényekből is anélkül, hogy ez újabb találmányi gondolatot rejtene magában. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék függönyök fölhúzására, rögzítésére és leeresztésére, jellemezve a falon rögzített tokban ágyazott, a függönykeret fölhuzására és lebocsátására szolgáló (f) zsinórt vezető (e, g, i) csigák, jellemezve továbbá a fölhúzott függönykeret rögzítésére szolgáló, rúgó hatása alatt álló kétkarú szögeméltyű által, melynek egyik karja a függönykeret akasztólemeze alá hatol és amely kiakasztásnál (m) zsinór segélyével a készülék tokjába forogható be, mindez oly célból, hogy a függöny fölhúzása, rögzítése és léeresztése a földről legyen eszközölhető. 2. Készülék függöny fölhúzására, rögzítésére és leeresztésér, jellemezve a falon rögzített tokban lengethetően ágyazott (v) horog által, mely az (f) zsinór segélyével fölhúzott (b) függönyrudat önműködőlég alátámasztja és amely csigák körül vezetett (m) zsinór segélyével kibillenthető, illetőleg kiakasztható. 3. Az 1. és 2. pontban igényelt készülék függöny fölhúzására, rögzítésére és leeresztésére, jellemezve azáltal, hogy a készülék tokjában csigák akként vannak elrendezve, hogy a fönti műveletek végzésére szolgáló, két vagy több készülék (f, m, f', m') zsinórjainak közös helyről való működtetését teszik lehetővé. (1 rajzlap melléklettel.) PALLA6 .táZVÉftYTtaaASÁQ KVOMOAjA BUOAPE8TE*