48606. lajstromszámú szabadalom • Berendezés áramló gőzök, gázok vagy folyadékok mérésére
Az 1. és 2. ábra szerint a vezetékcső két (a) része közé egy (b) tok van beépítve, mely a (c) szekrényt foglaljá magába. A szekrényben a (d) szárny (c) tengelye körül forgathatóan van ágyazva. A (d) szárny úgy van elrendezve, hogy nyugalmi helyzetében a függélyestől az áramlás irányában kis szög alatt tér el úgy, hogy vetülete az áramlás irányában az összes kilengéseknél csak kevéssé változik. A (d) szárny továbbá az áramlóközeg átömlését bármely állásánál elzárja. Az (e) tengely, melynek oldalirányú eltolódását a (w) rúgó akadályozza meg, a (b) tok karimáján keresztül kifelé meg van hosszabbítva és a szárny kilengéseit egy ismert szerkezetű mutatóberendezésre viszi át. A tengely csapágyába a karima (z) furatán át olajat lehet önteni, minek következtében e ponton a cső belsejével szemben való tömítés alkalmazása fölöslegessé válik. A 3. és 4. ábrán mozgó torlasztótag helyett az (a) vezetékben mozdulatlan (b) torlasztótag van alkalmazva. A (b) tag előtt és mögötte a (c) és (d) csövek ágaznak el, melyek az (e) tok két oldalához csatlakoznak, ez szolgálhat egyúttal jelző berendezés gyanánt is. A minden oldalán zárt (e) tokban, mely zárófolyadékkal van megtöltve, az (f) szárny (g) tengelye körül foroghatóan van elhelyezve. Amidőn az áramlóközeg a (b) duzzasztótag előtt és mögötte és így a (c) és (d) vezetékekben is nyomáskülönbséget okoz, nevezetesen a -(—val jelölt oldalon nyomásnövekedés, a —val jelölt oldalon pedig nyomáscsökkenés lép föl, az (f) szárny kileng, és minthogy ez a szárny valamely helyzetének megfelelően változó forgatónyomaték hatása alatt áll, a nyomáskülönbség nagyságának megfelelő kilengést végez. A szárny kilengéseit egy Írószerkezet jegyzi föl, mely az átömlő mennyiség mértékét mutatja. Hegy a torlasztótag nyomáscsökkentő oldalán a hatásos áramszálakat a vezetékben áramló közeg többi áramszála ne befolyásolja, az 5—7. ábrán a (b) torlasztótag oldalain (c) vezetékfölületek alkalmazása látható, melyek a torlasztótag mögött kevéssé kiemelkednek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés áramló gőzök, gázok vagy folyadékok mérésére, jellemezve egy híd- vagy nyelvszerűen kiképezett torlasztótag által, amely a vezetékben úgy van elrendezve, hogy a faltól a középtengelyig terjed, mimellett e torlasztótag előtt és mögötte föllépő nyomásváltozások jelzőberendezésre vitetnek át. 2. Az 1. alatt védett berendezés foganatosítási alakja, jellemezve egy az áramlás irányában nyílt szekrény által, melyben egy a jelző berendezést működtető lengőszárny a nyomáskülönbség hatása alatt kileng, anélkül, hogy az áramlóközeget átbocsátaná. 3. A 2. alatt védett berendezés foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a lengőszárny nyugalmi helyzetében a függélyestől az árammal ellenkező irányban szög alatt tér el. 4. Az 1. alatt védett berendezés foganatosítási alakja, jellemezve egy mozdulatlan kengyel által, melynek mellső és hátsó oldalán vezetékek ágaznak el a jelzőberendezéshez. 5. A 4. alatt védett berendezés foganatosítás! alakja, jellemezve a torlasztótag oldalain alkalmazott vezető fölületek által, melynek hátsó oldalán a torlasztótagon túlérnek. (1 rajzlap melléklettel.) = ; A- RéSÍ^YTÁfíBAOÁO NVCMOÁJA BUDAPESTEM