48580. lajstromszámú szabadalom • Eljárás platinabevonatoknak vason, nikkelen, kobalton, vagy más nehezen olvadó nem nemes fémeken vagy ezek ötvözetein való előállítására
alkalmazhatunk), kevés platinát és sok nikkelt tartalmazó bevonatot kapunk. Ezt a bevonatot szokásos módon kapar^ juk és szárítjuk, mire a kezelendő tárgyat 900—ÍOOO°C-nyi hőmérsékleténél hidrogénben izzítjuk. Ezáltal a csapadékot az alapfémre hegesztjük, miközben a hidrogén közvetítő szerepét játssza, mert az említett hőfoknál a fémeket átjárja, illetve meglazítja és ezáltal benső összeköttetést, egymásba való forradást létesít. Az így kezelt tárgyat második fürdőbe hozzuk, mely 50% nikkelt tartalmaz és az elektrolízis után a leirt módon hidrogénben izzítjuk. Ezt követőleg a tárgyat oly fürdőbe hozzuk, mely 75% platinát és 25% nikkelt tartalmaz, majd ismét hidrogénben izzítjuk. A kezelt tárgy ekkor belsejében tiszta nikkelből áll, fölületét azonban nikkelnek és platinának oly ötvözete képezi, melynek platinatartalma kifelé folyton növekszik. A harmadik keverékelekrolítben való kezelés után a tárgyat tiszta platinából való vékony réteggel látjuk el, majd 1000—1100°C hőfoknál hidrogénben izzítjuk. A tiszta platinával való bevonást és a mindenkor rá| következő izzftást a platinabevonat kivánt . vastagsága szerint többször ismételjük. I Galvánbevonatoknak redukáló atmoszfe• rában az alapfémre való hegesztés magában véve ugyan ismeretes, ezen eljárás azonban a leírt folyamatokkal kapcsolatban új és értékes eredményt ad. Az eljárással kapott termék a platinát mindazon esetbén pótolhatja, melyekben eddig csak a tiszta platinát vagy platinának más nemes fémekkel való ötvözetét használhatták. SZABADALMI IGÉNY. A 46188. számú szabadalomban védett, platinabevonatoknak vason, nikkelen, kobalton vagy más nehezen olvadó nem nemes fémeken vagy ezek ötvözetein való előállítására szolgáló eljárás foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a platina és az alapfémek egyike által képezett ötvözet egyszeri lecsapatása helyett oly ötvözeteket csapatunk le, melyeknek platinatartalma fokozatosan növekszik, alapfémtartalma pedig fokozatosan csökken, mire még redukáló , gázban, pl. hidrogénben való mindenkori izzítás mellett több elektrolítos tiszta platinacsapadékot létesítünk. Piti lati részvénytársaság nyomdája Budapesten.