48575. lajstromszámú szabadalom • Újítások pálinkafőző és cognakfőző berendezéseken
Az (e, f, g) befalazott főzőüstök az (E, F, G) épített kemencékbe vannak befalazva, melyek fölső szélükön egy hosszirányú (v) párkánnyal bírnak. A berendezés működése az eddigiek alapján világos. Ha a túlságos forrás esetén az (e, f, g) főzőüstökből a folyadék ki is fut, a (v) párkány széléről csöpöghet csak le és így nem folyhatik a tüzelőajtóra, ahol meggy úladván, tűzveszélyt okozhatna. A főzőüstökből elpárolgott gőzök a vízr ben haladó (n, o, p) csövekben lecsapódnak;, a lecsapódott pálinka pedig a mélyebben fekvő (r, s, t) tartányokban gyűlik össze. Az egyenes és könnyen szétszedd hető hűtőcsövek alkalmazása által a tisztítás a lehető legalaposabban eszközölhető,' a patak vizének fölhasználása folytán pedig a hűtővíz munka és fáradság nélkül állandóan rendelkezésre áll. A víznek az (1) medencébe alul való bevezetése és fölül való elvezetése folytán a hatályos hűtés, mely akár egyen- vagy elienáramlásban is történhetik, biztosítva van. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Üjítás pálinkafőző berendezéseken, jellemezve azáltal, hogy az (e, f, g) főzőüstöket és (r, (S, t) gyűjtőüstöket öszsaekötő és a pálinkagőzök lecsapására szolgáló, nagyrészt egyenes, illetve kis görbülettel biró és könnyen szétszedhető (n, o, p) hűtőcsövek egy (1) vízmedencében vannak elrendezve, mely hűtővizét valamely közeli duzzasztott patak, vagy folyttól nyeri. 2 Az 1. ala&t-igényelt pálinkafőző berendezés egy kiviteli alakja, jellemezve azr által; hög^ W G) vízmedence vízbevezető. (m) nyílása alul, vízelvezető (k) nyílása pedig fölül van elrendezve tökéletesebb hűtés elérése céljából. 3 tT jítás pálinkafőző berendezéseken, jellemezve egy, az (e, f, g) főzőüstök befalazásán kiképezett (v) párkányszerű kiugrásnak azon célból való alkalmazása által, hogy az esetleg kifutó folyadék ne a kemence tüzelőajtójára csöpögjön. (1 rajzlap ímelléklettel.) FULAS RÉSivfcwv IA«sA8Aa <4VOMOJUA AUDAKFLICK