48552. lajstromszámú szabadalom • Födélszék játéképületekhez
tető kívánt hajlása létrejön. Nagyon hosszú tetőknél középütt vagy más helyeken, hol két (a), illetve (a') tetőrész érintkozik, még egy vagy több (e) merevítést alkalmazunk. Ezután a födélszék az épületre ráhelyezhető, miután esetleg a (d) tetőköveket fölraktunk, melyek a (e) karimák által a lecsúszás elől meg vannak gátolva. Hosszú tetőknél több (a, a') tetőrészpár csuklós fölrakása által szintén elérhetjük azt, hogy a tető gerince egyenes legyen, míg az oldalt beillesztett (f, f) rudak által a tető minden egyes oldala egységes egésszé van összekötve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Födélszék játéképületek számára, azáltal jellemezve, hogy tetszőleges számú, páronként sarnirszerűen egymással szemben fekvő (a, a') bádogból vagy hasonlóból készült részek a tetőzet hosszának megfelelő (b) rúdra vannak föltolva, míg^ alsó (c). szélük a (d) tetőkövek alátámasztása céljából meg van hajlítva. Az 1. igényben védett födélszék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a sarnirszerűen kiképezett két födélszékfél különböző hosszúságú vagy beállítható (e) merevítések segélyével tetszőleges szögben rögzíthető olykép, hogy ezen merevítéseket két (f, f) rúd végeire toljuk föl, melyek körül a tetőminden egyes oldalán egyet-egyet a nyílásokkal ellátott, az egyes (a, a') tetőrészeken széleiből fölhajtás útján kiképezett (g) lapokon dugjuk át, miáltal minden egyes tetszőleges számú rész* bői álló tetőoldal egy egységes egészet képez. (1 rajzlap melléklette'.) •MlM részvénytársaság NYCMOAJA BUOAPESTB*