48529. lajstromszámú szabadalom • Mosógép
megközelítőleg félkörkeresztmetszetű (10) hosszlécekből és (11) deszkákból, valamint az utóbbiak furatába illesztett (12) nyélből álló dörzsölő szerkezet van a, (9) deszkahomloklapokon alkalmazott (13) csapok segélyével szintén kivehetően beillesztve. Azáltal, hogy a betét kiemelhető, a mosógép teknője egyszerű mosóteknő gyanánt is használható, továbbá az esetleg elkopott betét könnyen újjal cserélhető ki, míg a dörzsölő szerkezet könnyű kicserélhetősége a mosandó ruha gyors behelyezését és kiszedését teszi lehetővé. A betét és a mosóteknő bádogfalának, ill. fenekének hengerpalástalakja mint a rajzon látható, nem ugyanazon középpontból húzott körívvel van szerkesztve, miáltal elérjük, hogy a betét és a bádogfal, ill. fenék közt egy középen szélesebb és két széle felé keskenyedő tér képződik, mely úpugy, mint a mosóteknő többi része vizzel van megtöltve és melynek vize a dörzsölő szerkezet ide-oda lengetése közben, a betét és a dörzsölő szerkezet hosszléceinek relatív elmozdulása folytán, folytonosan megujul úgy, hogy a két lécsor közé helyezett mosandó ruhából ezen elmozdulás folytán kisajtolt piszkos víz helyett a munka folyamán tiszta víz jut a ruhába, tehát utóbbi hatásos öblítésnek tétetik ki. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mosógép, jelemezve egy félhenger alakú mosóteknőbe kivehetően beillesztett, megközelítőleg félkörkeresztmetszetű hosszlécekkel fölszerelt betét és ugyanolyan hosszlécekkel fölszerelt és a mosóteknőbe szintén kivehetően beillesztett, ide-oda lengethető dörzsölő szerkezet által. 2. Az 1. pontban igényelt mosógép kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a betét és a dörzsölő szerkezet megközelítőleg félkeresztmetszetű hosszlécei egymás mellett hengerpalást alakjában vannak elrendezve, mely hengerpalást középpontja a mosóteknő hengerpalást alakú fenék- ill. falrészének középpontjával nem esik egybe, hanem helye úgy van megválasztva, hogy a betét és a mosóteknő feneke ill. fala közt egy középen szélesebb és két széle felé keskenyedő tér keletkezik. 3. Az 1. és 2. pontokban igényelt mosógép kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a betét hosszlécei egymásközt keskeny hézagokat hagynak szabadon, melyek a mosóteknőnek a betét alatti és fölötti víztere közt összeköttetést létesítenek. (1 rajzlap melléklettel.) »vj AS TAMMÚI mvQMfuut BuoAFfepien