48461. lajstromszámú szabadalom • Elektromos üzemű vasúti jelző, vonatbiztosítás és sorompóbeállító berendezés

a fölosztási vonalak másik oldalára kerül, akkor az (S, S') vágány a (k, k'); elágazás­sal van kapcsolatban. Tegyük föl már most, hogy mindhárom pályarészen tartózkodnak vonatok. Ekkor bizonyos időpontban az (S) és (s) pályaré­szeken lévők vehetnek egymásról tudomást, mihelyt pedig az (1) mutató az (x) vonalak egyikén túlment, akkor az (S) és (k) pálya­részeken lévő vonatok jönnek vaskapcso­latba. Ha az x—x fölosztási vonalak két oldalán lévő területek nem egyenlők, ak­kor az (S) pályarészen lévő vonaton az egymásután következő kétféle jelzés idő­tartamából könnyen megállapítható, hogy a jelzés mely ágból jön. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Elektromos üzemű vasúti jelző, vonat­biztosító és sorompóállító berendezés, jel­lemezve a vonatok első és utolsó ten­gelye körül egymás mellett elrendezett két-két szolenoid által, melyeknek egyike valamely áramforrással, másika pedig egy-egy árammérővel van összekötve. 2. Elektromos üzemű vasúti jelző, vonat­biztosító és sorompóállító berendezés, azr által jellemezve, hogy az 1. igénypont­ban védett berendezés mellett az állomás­sok elején és végén egy-egy, a vonatok első, illetve utolsó tengelyével azono­san fölszerelt és a vágány sineit össze­kötő vasrúd van elhelyezve. 3. Az 1. és 2. igénypontokban védett be­rendezés mellett alkalmazható sorompó­állító berendezés, jellemezve a sorompó közelében elhelyezett, a sínpárt össze­kötő és szolenoiddal körülvett vasrúd által, mely az általa fölfogott mágnesi erővonalak által a szolenoidban gerjesz­tett villamos áram révén egy tetszőle­ges sorompózárő szerkezetet működtet oly módon, hogy a sineket összekötő (c) vasrudat ázoktól egyidejűleg eltávolítja. 4. Az 1. igénypontban védett berendezés­nek egy kiviteli alakja, azáltal jelle­mezve, hogy az árammérők mutatója bi­zonyos fokú kitérés mellett egy, a vo­nat fékberendezését működtető áramkört zár. 5. Az 1. és 4. igénypontokban védett be­rendezéssel kapcsolatban, egy elgáaolá­sokat gátló berendezés, jellemezve a si­nek között rugókon nyugvó vaslap által, mely megterhelve, a sinekre fekszik és közöttük vasösszeköttetést létesít. 6. Berendezés az 1—5. igénypontokban vé­dett berendezéssel kapcsolatban, vonal­ágazások síneinek a fővonal sineivel vál­takozva való mágnesvezető kapcsolására, jellemezve egy forgatható (1) karral el­látott tárcsán elrendezett négy közpon­tos vasgyűrű által, melyek közül kettő teljes gyűrű és a fővonal két sinével van állandó vaskapcsolatban, míg a má­sik kettő az elágazások számával egyenlő számú részre van osztva, mely részek az elágazások egy-egy sínjével vannak ál­landó vaskapcsolatban, mimellett a for­gatható kar két-két gyűrűt érintő két (m) és (n) vaskengyellel van ellátva. 7. A 6. igénypontban védett berendezés­nek egy kiviteli alakja, azáltal jelle­mezve, hogy a különböző elágazásokkal összekötött gyűrűrészek különböző hosz­szúak. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten,

Next

/
Oldalképek
Tartalom