48343. lajstromszámú szabadalom • Futókerék és eljárás előállítására
excentrikus (3) szegmentfölületei, a keréktest kerületén célszerűen a sugárirányú (5) keréktestbordákkal egy irányban elrendezett (6) hornyok között fekszenek. A (6) hornyok (7, 8 és 9) ékek fölvételére szolgálnak, melyek segélyével az abroncs a keréktesttel először kellő helyzetben összetartatik. A (9) ekék külső hosszfölülete a 2. ábra szerint a kerékabroncs keresztmetszetének megfelelő ívvel bir úgy, hogy a (9) ékek a (7) és (8) ékek beverése után tökéletesen a kerékabroncshoz fekszenek. Miután az abroncs ilymódon a keréktesttel kellő helyzetben összeköttetett, a (7, 8, és 9) ékek egymással és az abronccsal illetve a keréktesttel szorosabban összeköttetnek, ami az ékvégeknek összeszegecselése vagy meghajlítása által történik, miut ezt a 2. ábra mutatja, vagy pedig célszerűen az egyes részek összehegesztése által érhető el. Az ilymódon a keréktest külső fölülete és az abroncs belső fölülete között képezett, az ékek által egymástól elválasztott, a kerület irányában a keréktengelyhez képest excentrikusan terjedő tereket azután egy alkalmas, célszerűen csak kis mértékben zsugorodó, például grafitban gazdag vasból álló öntvénnyel'töltjük meg. Ennek megtörténte előtt azonban az ékalakú terek szélesebb végein 10 ékeket (1., 4. és 5. ábra) helyezünk be és pedig azon célból, hogy az öntvényből a kihűlés után képződött ívalakú (11) szegmentékeknek esetleges zsugorodása a 10 ékek utánverése által kiegyenlítessék. Az excentrikus fölületek görbületeit a (11) ékek zsugorodására való tekintettel méretezzük és pedig olymódon, hogy a (11) ékek az utánverésnél, az abroncs, illetve a keréktest fölületei felé fordított fölületeikkel és az abroncs illetve keréktest íves keresztmetszeteinek megfelelő fölületeikkel egész hosszukban tökéletesen az abroncs illetve a keréktest fölületeihez fekszenek, mimellett a (11) ékek csúcsai és a (11) ékektől jobbra fekvő (9) ékek között (4. ábra) kis 12 játékterek képeztetnek. A futókeréknek a 6—12. ábrákban föltüntetett kiviteli alakjainál a keréktest kerületén a sugárirányú hornyok el vannak hagyva. A keréktest excentrikus fölületei ugyanis a 6. ábra szerint olymódon vannak kiképezve, hogy egymással folytonos fölületet képeznek, mimellett a keréktestnek az abroncsban való beállítása, a keréktest külső fölülete és a kerékabroncs belső fölülete között képezett hézagnak legszélesebb és legkeskenyebb helyein behelyezett (13, 13, 14) ékek által történik. Ezek az ékek a 8—11. ábrák szerint olymódon vannak kiképezve, hogy úgy a hosszirányban (9. és 10. ábra), mint a harántirányban (8. és 11. ábra) is ékalakuak. A (13, 13) ékek az abroncs illetve a keréktest kerületi alakjának megfelelő fölületalakkai birnak, mely utóbbiakkal az ékek szorosan az abroncshoz és a keréktesthez fekszenek, amikor a (14) ékeket a (13) ékek közé beverjük. A (13, 13, 14) ékek által egymástól elválasztott, excentrikusan futó hézagokat ezután ötvénnyel töltjük ki úgy, hogy az abroncs a keréktesttel az ilymódon kiképezett az abroncs és a keréktest között a kerület irányában excentrikusan futó, ívalakú (11) szegmentékek által összeköttétik. A (11) ékek lehűlése után az összes (13, 13, 14) ékeket eltávolítjuk, amit az utóbbiaknak kettős ékalakja, valamint a (11) szegmentékek hátának ékalakja folytán könnyen végezhetünk. Hogy a szegmentékek zsugorodását kiegyenlítsük, ezen ékek hátai közé, agaz csak a vastagabb (13, 13, 14) ékek helyein megfelelően alakított ékeket verünk be, miáltal a (11) szegmentékek a vékonyabb (13, 13, 14) ékek eltávolítása által szabaddá lett terek felé eltolatnak, míg egész hoszszukban a keréktest illetve a kerékabroncs kerületéhez fekszenek. A szegmentékek csúcsai között szabaddá lett tereket ezután fémötvénnyel tölthetjük ki. Éppígy a (11) szegmentékek utánverésére használt ékeket is eltávolíthatjuk és az ezáltal szabaddá lett hézagokat ötvénnj'el tölthetjük ki (12. ábra). A 13. és 14. ábra a találmány szerinti eljárás értelmében készült futókerekek futókoszorújának metszetét mutatja, amidőn az egymással összekötött kerületek különböző keresztmetszetalakkal birnak.